Nyitókép: Pixabay.com

Így reagálhatnak a lakásárak a járványra

Infostart
2020. április 14. 14:45
A szakértő szerint idei prognózist még nem lehet adni, de az év eleji megállás nem sok jót sejtet.

Ahogy arra már tavaly számítani lehetett, akármeddig nem drágulnak a lakások Magyarországon. A megtorpanásra és a megállásra azonban jókorát rátehet idén a koronavírus-járvány, ezek a számok viszont még alig látszanak.

Mint a Világgazdaság keddi cikkéből kiderül, az ingatlan.com számai szerint 2019 záró negyedévében még 9,1 százalékkal drágultak átlagosan a hazai használt lakások, de ez a növekedési volumen már önmagában sem volt mérhető a korábbihoz, a 2015-ös szintet mutatta. Az idei évre visszaesett a lakásépítési kedv, a családi házakra kiadott engedélyeknél 25 százalékos, a társasházakra szóló engedélyeknél pedig 38 százalékos volt a csökkenés éves összevetésben.

Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője az adatokat értékelve elmondta: az év első két hónapjában 1510 lakóingatlanra adtak ki építési engedélyt, ami 29 százalékos hanyatlásnak felel meg éves szinten. Az egylakásos, azaz családi házak építésére kiadott engedélyek száma 25 százalékkal, a több lakást magában foglaló lakóépületekre kiadott engedélyek száma pedig 38 százalékkal csökkent. Utóbbiban szerepet játszik, hogy az idén már nem vehető igénybe a kedvezményes lakásáfa.

Hogy a vírus hogyan hathat, arról Balogh László elmondta, semmilyen prognózis nem adható az idei évre, a koronavírus-járvány árakra gyakorolt negatív hatásai pedig egyelőre nem számszerűsíthetőek, a megépülő lakások száma várhatóan kevesebb lesz mindaddig, amíg nem áll talpra a gazdaság.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!