Nyitókép: Egy bécsi üzletutca, a Kohlmarkt 2020. március 11-én. MTI/EPA/Christian Bruna

Válsághitelekre készül a hazai bankrendszer

Infostart
2020. március 17. 08:00
Szoros figyelemmel kísérik a járvány miatt bajba kerülő ágazatok és az azonban dolgozók hitelállományát. Áthidaló megoldásokat vizsgálnak a hazai bankok is.

Egyelőre még csak durva becslések vannak a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól, több országban azonban már komoly gazdasági ösztönző/megnyugtató lépéseket tettek. Van, ahol a jelzáloghitel-törlesztés és a rezsiszámla fizetés felfüggesztéséről és van, ahol korlátlan vállalati hitelprogramról döntöttek. A Napi.hu összefoglalója szerint a bankok már dolgoznak azon, hogyan kerüljék el a tömeges lakossági és céges hitelbedőléseket. A lap szerint

olyan konstrukciókon is gondolkoznak már a bankok, amelyek segítségével meg lehet majd menteni a koronavírus miatt bajba került cégeket.

A részletek még nem ismertek, sok múlik majd a járvány hatásain, lefolyásán is.

A legtöbb bank nem is tudja még megbecsülni sem a várható hatást. A K&H-nál, a Raiffeisennél, az KMB-nál és az OTP-nél folyamatosan elemzik a helyzetet. "A koronavírus gazdasági hatásai csak forgatókönyvek mellett valószínűsíthetők, ugyanis a növekedésre gyakorolt hatás nagyban függ attól, hogy Magyarországon, a régióban, illetve ezen országok fontosabb kereskedelmi és turisztikai partnereinél milyen súlyos lesz a járvány lefolyása" - közölte a lappal az OTP. Prognózisuk szerint enyhe lefutás és gyorsan helyreálló termelési láncok esetén az OTP-csoport országaiban 0,5-2 százalékponttal lehet alacsonyabb az idei GDP-növekedés, mint a korábban várt 2,0-3,5 százalék. Ha a járvány miatt tartósan ( esik a turisztikai és a szolgáltatás-kereslet, akkor minden országban GDP visszaesésre lehet számítani 2020-ban, de az kisebb lenne, mint 2009-ben. Viszont az idei visszaesést gyors visszapattanás követné.

Az OTP-nek a válság által leginkább érintett szektorokban a teljes mérlegen belüli és kívüli kitettsége nagyságrendileg 0,8 milliárd euró, ez a teljes csoportszintű vállalati hitelállományok 2,9 százaléka érinti.

Az MNB adatai szerint 2019 végén a vállalati hitelállomány megközelítette a 9 ezer milliárd forintot,

ebből a szállásszolgáltatás, vendéglátás hitelállománya 217,3 milliárdot tett ki, de a szállítmányozás, raktározás szektor 455 milliárdos állományában is lehet bőven olyan, ami veszélybe kerülhet. A szálloda- és vendéglátás ágazatban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 186,8 ezren dolgoztak 2019-ben, közülük is sokaknak lehet valamilyen banki tartozásuk.

Legközvetlenebbül a turizmus-vendéglátás és a szorosan kapcsolódó ágazatok érzik már most is a rendelések foglalások visszamondásán keresztül a bevételkiesést. A beszállítói láncok és az átmenetileg visszaeső kereslet miatt szintén jelentős sokk érheti a feldolgozóipart - mondják az OTP-nél. A feldolgozóiparnak pedig több mint 2 ezer milliárd forintnyi hitelállománya van.

Az újság szerint a bevásárlóközpontok hiteleit is fokozottan figyelik a bankok, a plázáknál ugyanis érdemi kiesés várható a bevételekben. A háztartásoknál az jelenthet problémát, ha a járvány által erősen érintett ágazatokban jelentős létszámleépítés lesz, ez azonban gazdaságpolitikai eszközökkel jelentősen tompítható.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!