Nyitókép: 1958. Magyarország, Budapest III. Római part, jobbra a Szentendrei-sziget. (Fortepan/Adományozó: Chuckyeager Tumblr)

Újratervezés a Római-parton - új híd is épülhet

Infostart
2020. január 24. 12:32
Még két-három évet szánna a Városháza a Római-part jövőjének kialakítására.

"Végre részleteiben megnézzük a szakmabeliek túlnyomó többsége által támogatott Királyok-Nánási nyomvonal megvalósíthatóságát. Ennek a tanulmánynak a része lehet a hullámtérben élők védelme is. Én nem zárkózom el a két szintű védekezéstől, csupán attól, hogy az árvízi védekezés címén letaroljuk a gyönyörű Duna-partot" – válaszolta Karácsony Gergely a Népszava kérdésére annak kapcsán, hogy a Városháza új, a korábbiaktól eltérő szemléletű koncepciót terjeszt a Fővárosi Közgyűlés elé a Római-part jövőjéről. A Dorosz Dávid és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesek által benyújtott tervezet szerint haladéktalanul meg kell kezdeni a Királyok útja – Nánási úti nyomvonalon húzódó védmű megvalósíthatósági vizsgálatát.

Ezzel párhuzamosan közösségi tervezés indul, amelynek során meghallgatnak minden érintett, különböző érdekeket képviselő társadalmi csoportot, feltárják a problémagócokat, a jogos igényeket és a lehetőségeket. A cél az árvízi védekezés legjobb formájának megtalálása mellett a római-part jövőjének kitalálása is, mindezt úgy, hogy a kerülettel is egyezségre jutnak, és egyetlen part menti fát sem kell kivágni. A tervezési folyamat legalább két-három évet vesz igénybe.

1,9 milliárd forintot költene megvalósíthatósági tanulmányra, a közösségi tervezésre, valamint a parti sétány átépítésére. (Az erre szánt pénzt úgy teremtenék elő, hogy a jövő heti ülésen több szerződést is felbontanának.)

A tervezett gát - amelyet leginkább egy 2 méter magas tömör kerítésként kellene elképzelni, és amely szükség esetén további 1,3 méteres mobiltoldalékkal magasítható - megépítéséhez új források bevonására lesz szükség, amire

uniós támogatást szeretne a a főváros.

A lap szerint az előterjesztés kitér arra is, hogy készül egy új építési szabályzat a Duna-partra, amely kitér a Római-part bódésorára is. A tervek elkészüléséig pedig zöldfejlesztési programot szeretne a főváros a Duna-parton:

  • megerősítenék az omladozó folyópartot, amely évről évre egyre keskenyebb lesz.
  • Fel szeretnék oldani a sétálók és a biciklisek közötti konfliktust,
  • elbontanák a feleslegessé vált beton sólyákat,
  • új növényeket telepítenének és új sétányt alakítanának ki.
  • Egyeztetnének a Graphisoft park fejlesztőjével egy új gyalogos hídról a park és az Óbudai-sziget között.

Ez ugyanakkor egyelőre nem érintené a volt óbudai gázgyár után ott maradt szennyezett területet, mert ennek megtisztítása sokmilliárdos tétel, amit egy környezeti kárelhárítási tervnek kell megelőznie.