Nyitókép: Pixabay

Vállalkozások, amelyeknek a legfontosabb erőforrás az idő

InfoRádió
2019. november 20. 11:43
Hét elején látott napvilágot, hogy a kormány új, 2030-ig szóló kis- és középvállalkozási stratégiát alkotott. Ebből kiderült, hogy a kkv-szektor további bővülésének legnagyobb akadálya a tőkehiány, nemzetközi összehasonlításban is alacsony a hitelek aránya.

A hazai vállalkozások 95 százaléka mikrovállalkozás, azaz éves árbevétélük nem éri el a kétmillió eurót, az alkalmazottak létszáma pedig a tizet. Minden szektorban jelen vannak, a szolgáltatóban különösen erősek. Minden vállakozás ezen a szinten kezdi, aztán vagy megmarad ezen a szinten, vagy tovább növekszik – tudta meg az InfoRádió Takács Nikolettától, a Sberbank mikrovállalati területének vezetőjétől.

"A folyószámlahitel a legnépszerűbb náluk, egyszer kell igényelni, és egy éven át a rendelkezésükre áll. 10-12 milliós hitelkeret a jellemző, többségében gyors átfutású, kisebb tételek finanszírozására" – mondta Takács Nikolett, és hozzátette, megjelennek már a beruházási igények is ebben a szektorban, fejlesztési hiteleket is igényelnek, leginkább ingatlanra, gépberendezésre – kedvező, állami támogatású konstrukciók érhetők már el ehhez is.

A szakértő elmondta, a jogszabályi környezet egyszerűsítése előfeltétele a banki hitelezés egyszerűsítésének is, illetve az adminisztratív terhek csökkentésével, a dokumentáció digitalizációjával tudnak segíteni a bankok, mert tudják, a mikrovállalkozásoknak, ahol a tulajdonos egyben az menedzser is, a legértékesebb erőforrás az idő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Takács Nikolett a kkv-hitelezésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást