Nyitókép: Pexels

Elemző: nem az a kérdés, hogy 342-es szintre gyengül-e a forint

InfoRádió
2019. szeptember 27. 13:12
Délelőtt új történelmi mélypontra esett a forint az euróval szemben, megdöntve a néhány nappal korábban kialakult 336,1-es szintet. Beke Károly, a Portfolio elemzője arról beszélt az InfoRádióban, hogy mikor kerülhet 340 forintba egy euró.

Az elmúlt hetek, napok folyamatait látva akár napokon belül is eljöhet a 340 forintos euró - közölte az InfoRádióban Beke Károly, az adatokat folyamatosan szemlélő Portfolio elemzője.

"Nagyjából 1 százaléknyira vagyunk a 340-es szinttől, ma 336,3-as szint volt a csúcs" - tette hozzá.

Szerinte nehéz kérdés, hogy visszaerősödik-e majd a forint, a piac logikája szerint szokott jönni egy kis korrekció, de az elmúlt napok azt mutatták, a korrekciók rövidebbek és kisebbek is, mint szoktak lenni.

"330 alá nem tűnik valószínűnek, hogy visszaerősödik a forint,

elképzelhető, hogy a 335-ös szint körül stabilizálódik az árfolyam az elkövetkező napokban, hetekben" - vázolta várakozásait.

A leginkább befolyásoló hatások szerinte külföldről jönnek: az amerikai-kínai kereskedelmi háború, a brexit, az európai gazdaság lassulása negatívan hathatnak az árfolyamra, ha viszont enyhül a kínai-amerikai feszültség, akkor a forint is fellélegezhet, de arra nem lehet számítani, hogy gyorsan megegyeznek a felek.

340 feletti forintárfolyamot is el tud képzelni hipotetikusan, de

nem az a nagy kérdés, hogy 340 vagy 342 forint egy euró, hanem az, hogy az árfolyam mikor válik kényelmetlenné a Magyar Nemzeti Bank számára,

márpedig a jegybank jelzést küldött: "továbbra sem aggódik".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Forintgyengülés - Beke Károly
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást