Nyitókép: Pixabay

Mi maradna a zsebben, ha bevezetnék az egy számjegyű szja-t?

Infostart
2019. március 5. 20:38
Évek óta napirenden van az egy számjegyű szja bevezetése Magyarországon, melyet az MNB most újra elővett.

A Napi.hu emlékeztet: Orbán Viktor már 2013-ban többször említette távlati célként az egy számjegyű szja bevezetését, akkor – mint mondta – még nem volt elég erős a magyar gazdaság a 9 százalékos szja-kulcshoz. A miniszterelnök 2013-ban már arról beszélt, 4-6 százalékos gazdasági növekedés kell ehhez a szinthez. 2013 végén pedig azt mondta: a jövedelemadó alapvetően rossz, ezért „nullaszázalékos” szja-kulcsot szeretne.

A Magyar Nemzeti Bank múlt héten bejelentett versenyképességi programjában szerepel az ambiciózus adócsökkentés, a jegybank szerint ugyanis a bérek fenntartható emelése, ráadásul ez a lépés a lakossági megtakarításokra is kedvező hatással lenne.

Jelenleg az egykulcsos szja mértéke 15 százalék, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban pedig a bruttó átlagkereset mintegy 330 ezer forint volt.

Az szja és a többi elvonás után – kedvezmények nélkül – ebből nettó 220 ezer forint marad.

A lap becslése szerint idén várhatóan 360-361 ezer forintra ugrik a bruttó átlagfizetés, 2020-ban pedig a kormányzati prognózis alapján már 390 ezer forinttal lehet számolni. A nettó fizetés a 9 százalékos szja 2020-as bevezetését feltételezve így 280 ezer forint felett lenne. Ha pedig 2021-ben jönne az egy számjegyű szja az a várt béremelésekkel együtt több mint 300 ezer forintos nettót jelentene. Amennyiben 2022-ben vezetnék be, akkor pedig 330 ezer forintos átlag nettót eredményezhet a 9 százalékos szja.