Nyitókép: Pixabay.com

Jól jár, aki most vesz halat - egy hónapot kibír

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. november 27. 14:15
Már most érdemes megvenni a halat karácsonyra, a fagyasztóban ugyanis el lehet tárolni az ünnepekig - mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, Lévai Ferenc, aki tanácsokat is ad halételek készítéséhez.

Az előkészített hal és a halkészítmények is kibírják egy hónapig a mélyhűtőben, ezért akár már most meg lehet venni az ünnep halát - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, aki szerint

most és például december 22-én is ugyanazt a halminőséget lehet kapni, csak most még jobb a kiszolgálás és nagyobb az odafigyelés,

egyébként is,

a kereskedelembe a haltermékek 80 százaléka mélyhűtött állapotban kerül.

Mint Lévai Ferenc rámutatott, elkészítés előtt,

felengedés után be kell sózni a halat, hogy az "kidobja" magából a vizet. Ha ezt nem tesszük meg, főzéskor a lé sós lesz, a halhús pedig sótlan.

A tengeri halaknál - ami ilyenkor annyira nem népszerű - ez ugyanakkor nem annyira fontos.

A magyar halpiacon jelenleg is a ponty a listavezető, az áru 70 százaléka ebből a halfajtából van.

"Látjuk, hogy egyre inkább szempont a konyhakészség, erre ment el a trend" - fogalmazott Lévai, a halak harmada tehát főzésre-sütésre-fagyasztásra alkalmas állapotban kerül ki a tógazdaságokból.

A ponty mögött a harcsa és a süllő is népszerű még, ilyenkor az embereknek az ár sem számít,

akkor sem, ha egész évben nem ettek halat, ilyenkor rászánják a pénzt, és elkészítik citromkarikával, Bakonyi mártással vagy Orly módra, esetleg megfuttatják vajon a süllőszeletkéket zöldborsóval, ebből pedig az a tanulság, hogy a választék is kiszolgálja a kialakult igényességet - fejtette ki.

Karácsonykor esszük meg

az éves halfogyasztás - mintegy 6 kilogramm -

harmadát, de le vagyunk maradva az európai átlagtól (20 kiló), a portugál listavezetőktől pláne, ők 56 kilót esznek meg egy évben.

A fogyasztás mennyisége tavaly a tavalyelőtti évihez képest 12-13 százalékkal bővült.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már most megvehetjük a halat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nem vagyunk nagy halfogyasztók Európában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást