Keményen bírálta a szakma, hogy az állam kiszáll a lakástakarékból

Infostart
2018. október 16. 14:14
Két-három millió ember lakáskörülményein könnyített az államilag támogatott lakástakarék-rendszer. Egyes szakértők szerint az állam kivonulása hasonló a magán-nyugdíjpénztári rendszer "beszántásához".

Kemény kritikát kapott a szakma részéről a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetése a Portfolio Öngondoskodás konferenciáján.

Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta,

ma mintegy másfél millió szerződés van a piacon, vagyis 2-3 millió ember lakáskörülményein könnyít a rendszer, ami "egy forint támogatásból generált hetet a gazdaságnak".

Elutasította azonban azt a vádat, hogy ez extraprofithoz segítette volna a pénztárakat.

A szakember hangsúlyozta, hogy még a családok számára sem csak egy új építésű ház jelent új otthont, hanem egy felújított is, ami abból is látszik, hogy a hitelkihelyezések ötöde ezt célozta.

Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese elismerte, hogy a lakás-takarékpénztári rendszernek voltak problémái, változtatására megérett az idő, de az állami támogatás megszüntetése szerinte teljesen elveszi az emberek motivációját. Harmati László szerint még

a támogatáscsökkentés is megfelelő intézkedés lehetett volna

az államkasszának körülbelül 60 milliárd forintjába kerülő program esetében.

A Hold Alapkezelő vezérigazgatója, Bilibók Botond hasonlónak látja a helyzetet,

mint amikor "a magán-nyugdíjpénztári rendszert szántották be".

Szerinte itt "súlyos kulturális probléma van, hogy ilyesmi megtörténhet", és nem tartja túl előremutatónak, hogy a piaci szereplők közül csak nagyon keveseket kérdeztek meg a változtatás előtt.

Benczédi Balázs, az MKB-Pannónia Alapkezelő vezetője azt a kérdést feszegette, hogy ha évente 6-8 százalékkal, stabilan nő a lakosság pénzügyi vagyona, akkor ez miért csak az állampapír- és készpénzállományban jelenik meg kiugróan, miért nem fogyasztanak az emberek különböző megtakarítási formákat? Bilibók Botond szerint lehetőséget kellene teremteni a pénzügyi képzésre az oktatáson belül.