Nyitókép: Pexels

Új légitársaság jelenik meg Budapesten, új járatok is indulnak

Infostart
2018. október 3. 19:37
Egymás után jelentik be a légitársaságok az újabb, Budapestről induló járataikat az idei téli menetrendi időszakra, sőt, egyes légitársaságok már azt is közölték, hogy jövő nyáron hová indítanak új járatokat a magyar fővárosból. A 2018-2019-es téli menetrend az őszi óraátállítástól, azaz október 28-tól lép életbe.

Az első téli menetrendi napon máris egy új légitársaságot köszönthet a Budapest Airport, a sorrendben 35. légitársaság a nemrég alakult grúz vállalat, a MyWay lesz, amely heti három alkalommal repül Tbiliszi és Budapest között. A jelenleg két, egyenként 170 személyes Boeing B737-800-ast üzemeltető légitársaság úgy állította össze a budapesti menetrendet, hogy egy-egy hosszú hétvégére éppúgy alkalmas legyen, mint az üzleti utazók kényelmes kiszolgálására.

Ez már a második közvetlen járat lesz, ami Budapestről Grúziába üzemel, hiszen Kutaiszi nemzetközi repülőtere is elérhető a magyar fővárosból.

A jelek szerint a Brexit cseppet sem szegi kedvét a Nagy-Britanniába vagy onnan Budapestre közlekedő légitársaságoknak, vagy talán éppen emiatt indítanak egyre újabb járatokat.

Egyszerre négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között a 2018/19-es téli menetrendi időszakban. Az easyJet heti két alkalommal, hétfőn és pénteken indít járatot London Southend repülőterére, és ugyanezen a napokon repül majd Manchesterbe is - olvasható a Budapest Airport közleményében.

A Wizz Air heti három járatot indít Doncaster/Sheffield repülőterére, a lila-kék festésű gépek a hét első, harmadik és ötödik napján közlekednek. Slágergyanús a LOT lengyel légitársaság London City repülőterére közlekedő budapesti járata is, amely hétfőtől szombatig minden reggel és minden este, azaz heti tizenkét alkalommal repül a brit pénzügyi világ központjában fekvő repülőtérre.

A járatot a brazil gyártmányú Embraer típusú, két hajtóműves gépekkel tervezi a lengyel légitársaság, mert ezek alkalmasak a rövid, mindössze másfél kilométer hosszú futópálya igénybevételére, a Temzén kialakított repülőtéren.

Tipikus nyaralójárattal indul a Wizz Air az izraeli Ovda repülőterére, ahonnan könnyen elérhető az Akabai-öböl partján fekvő Eilat, a Sínai-félsziget déli részén. A napfényhiányban szenvedő magyar turisták számára népszerű és biztonságos téli desztináció az izraeli üdülőhely. A Ryanair október 28-tól a jordániai fővárosba indít heti két járatot (szerdán és vasárnap), rá két napra pedig Marseilles kikötővárosa is felkerül az ír légitársaság kínálatába, ide keddenként és szombatonként közlekedik az ír diszkont cég.

A légitársaságok egy része pedig már jövő nyárra is bejelentette újdonságait.

Ezek között eddig a Ryanair jár az élen, mivel az ír ultra-diszkont légitársaság egyszerre négy járatot is bejelentett már. Heti két alkalommal repülnek Budapestről az írországi Corkba, ugyanígy kétszer egy héten közlekednek Cagliariba, Szardínia szigetén, és az Olaszország adriai partján fekvő Bariba is. Jövő év májusától a spanyolországi Sevilla is bekerült a Ryanair kínálatába, heti két alkalommal. A francia Transavia pedig jövő tavasztól a Loire folyó torkolatában fekvő Nantes városát teszi elérhetővé a magyar utasok számára, heti két alkalommal.

„Tovább folytatjuk a tárgyalásokat a légitársaságokkal az új járatok elindításáról. Európa mellett elsősorban az ázsiai térségben rejlő óriási turisztikai potenciálra koncentrálunk, illetve arra, hogy igyekezzünk minél kedvezőbb menetrendet kialakítani a Budapestről induló, illetve ide érkező utasok számára. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy egyre több európai nagyváros és térség válik elérhetővé közvetlen járattal utasaink számára” – jelentette ki Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője azt követően, hogy véglegesen összeállt a 2018-as téli menetrend Budapestről.