Nyitókép: Pénzjegynyomda

Hozzányúlnának a cafeteriához

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2018. június 19. 06:03
Egyszerűsítené a cafeteria-rendszert a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. A szervezet alelnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy a béren kívüli juttatások rendszerében az idegenforgalmi és öngondoskodást célzó lehetőséget kellene erősíteni úgy, hogy minél több kisebb vállalat is élni tudjon ennek alkalmazásával.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége azt javasolja, hogy a kormány tekintse át és egyszerűsítse a cafeteria-rendszert, illetve azon belül a belföldi turizmus támogatására született Széchenyi (SZÉP) Kártya rendszerét is.

Rolek Ferenc alelnök az InfoRádiónak elmondta: a cafeteria rendszerét kuszának, szerteágazónak, adminisztratív és adókulcs szempontjából elég bonyolultnak tartják. Ez gondot okoz minden felhasználónak, így a munkáltatóknak is, különösen egy kis cégnek, ahol nincs erre apparátus vagy megfelelő szoftver – tette hozzá.

A szervezet konkrét javaslatait tárgyalás keretében szeretné ismertetni a kormány illetékes tagjával, vagyis Varga Mihály pénzügyminiszterrel, és megérdeklődni, hogy érdeklődni, hogy milyen elképzelései vannak a kabinetnek a területen – közölte.

Az alelnök szerint ahhoz, hogy a cafeteria lehetőségét minél hatékonyabban tudja biztosítani egy kis cég, két tényező kell:

  • pénzügyileg, adózási szempontból megérje
  • a szabályok egyszerűek legyenek, szoftver nélkül is üzemeltethető legyen

Ha a szándék is megvan, egy-két hónap alatt tető alá hozható a megállapodás – vélekedett Rolek Ferenc.

Kifejtette: a rendszer egyszerűsítéséhez végig kellene gondolni, hogy milyen elemei legyenek a cafeteriának. Mik azok az elemek, amelyek nem pusztán arról szólnak, hogy adóelkerülést valósít meg, hanem olyan gazdaságpolitikai prioritások vannak mögötte, mint a turizmus és a vendéglátás felfuttatása, vagy olyan társadalompolitikai célokkal rendelkezik, mint a hosszú távú öngondoskodás. Ha ezeket lehet priorizálni, és ki lehet szűrni az olyan elemeket, amelyek nem tartoznak ezekbe a körökbe, az már egyszerűsítést jelent. További egyszerűsítés pedig a felhasználási szabályokban lehet – tette hozzá az MGYOSZ alelnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást