Nyitókép: Getty Images/ Dejan Markovic

A Coca-Cola érdekes részleteket árult el a vitákat kiváltó új kupakjáról

Infostart
2023. május 4. 17:53
A Coca-Cola az EU-s határidőhöz képest több mint egy évvel korábban bevezette a rögzített kupakokat üdítős flakonjain, melyek a cég szerint környezetvédelmi szempontból hasznosak.

A Coca-Cola még tavaly decemberben számolt be arról először, hogy az EU által adott 2024-es határidővel szemben már 2023 elején bevezeti a műanyag üvegekhez rögzített kupakokat. A törvény ugyanis az egyszer használatos műanyag flakonok kapcsán kimondja: a kupakot a palackhoz kell rögzíteni. A különböző közösségimédia-felületeken azonban azt látni, a vásárlók egy jó része nem igazán örül az új kupakoknak.

Ennek kapcsán a cég a Pénzcentrumnak úgy nyilatkozott: a rögzített kupak dizájnját széleskörű kutatás után alakították ki. Ezzel könnyebbé válik a begyűjtése, újrahasznosítása, és a csomagolás a fogyasztóknak kényelmesebb, higiénikusabb élményt nyújt.

A cég elmondta azt is, hallják a kritikákat, és mivel kiemelten fontos számukra a fogyasztók elégedettsége, ezért véleményüket, visszajelzéseiket nyomon követik. "Ugyanakkor tudjuk, hogy a rögzített kupak megfelelő használata során

a fogyasztóknak évtizedes megszokásukon kell változtatniuk, ami időbe telik.

Bízunk benne, hogy az új csomagolással idővel minden fogyasztónk elégedett lesz" – tették hozzá.

Ha a fogyasztók továbbra is elégedetlenek, akkor sem térnek vissza a régi kupakok, mivel ezt az európai uniós iparági szabályozás tiltaná. A többi iparági szereplő is hasonló italcsomagolásokat vezet majd be 2024 júliusáig, melyeken a kupakok és fedelek az italtárolóhoz rögzítve maradnak a termék rendeltetésszerű használata során.

A cég kifejtette: a kupakot a megszokott módon kell eltekerni, majd kattanásig hátrahajtani a palackhoz rögzítő gyűrű letépése nélkül. A palack és a kupak megfelelő használata esetén a palackból ugyanúgy lehet inni vagy tölteni, mint a régi palackokból.

Egye több a műanyag

Magyarországon 2020-ban egy főre átlagosan 47,5 kg műanyag csomagolási hulladék jutott, amiből csupán 11,8 kg lett újrahasznosítva. Ehhez képest az Európai Unióban ekkor egy emberre átlagosan 34,6 kg műanyag csomagolási hulladék jutott, amiből 13 kg lett újrahasznosítva – derült ki az Eurostat legújabb adataiból.

Aggasztó előrejelzés, hogy az unióban 2060-ra évi 100 millió tonnára nő az összes műanyag hulladék mennyisége, ennek jelentős részét a csomagolási hulladék teszi ki. Ez utóbbi egyébként már 15,5 millió tonnára rúgott 2020-ban, miközben 2010-ben még csak 12,3 millió tonna volt. Az újrahasznosított csomagolás mennyisége ez idő alatt azonban csak 1,5 millió tonnával nőtt.