Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megrendítő tájékoztató a tragikus budai rendőrgyilkosságról - videó

Infostart
2023. január 13. 10:44
A nyomozók jelenlegi információi szerint civilek életét menthették meg az intézkedő rendőrök.

Halálra késeltek egy intézkedő rendőrt csütörtök éjszaka a XI. kerületben. A legfőbb ügyész döntése nyomán a Központi Nyomozó Főügyészségen egy külön nyomozócsoport foglalkozik az üggyel. A rendőrségi tájékoztató idején épp zajlott a gyanúsított kihallgatása.

Kiderült: este 10 óra után több bejelentést is kapott a BRFK tevékenységirányítási központja, hogy a XI. kerületi Lepke utcai társasházban az egyik lakóra egy másik próbálja rátörni az ajtót. Az elmúlt években megszigorított protokoll nyomán több rendőri egység érkezett a helyszínre. A kisebb létszámú egység a sértettekkel vette fel a kapcsolatot, a nagyobb, háromfős pedig a bejelentésben érintett elkövető férfi elfogását kezdte meg.

Korábbi információkból tudni: az elkövetőt egy figyelmeztető lövés után lábon lőtték a rendőrök. A mentők a három sérült rendőrt, valamint a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, Baumann Péter olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban péntek hajnalban, nem sokkal éjfél után meghalt.

"A rendőrök hősök voltak, aki elhunyt, hősi halott" - mondta Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője, aki a helyszínen dolgozott a tájékoztatót megelőzően. Kijelentette,

nincs szó terrorcselekményről.

A nyomozás több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt zajlik, ebből "két sértett sérelmére kísérleti szakban rekedt meg a cselekmény". Az ilyen, rendőrök elleni cselekményekre kiemelt figyelmet fordítanak a nyomozók, most is ez várható.

A főügyész a helyszínen megállapította, hogy

akár civilek életét is megmenthették a rendőrök, akik sebesülten is intézkedtek.

A nyomozás érdekére tekintettel az esetről több részlet nem hangzott el.

Gál Kristóf alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a rendőrségnek kell vizsgálnia az elfogás szakszerűségét. Figyelmeztetés után célzott lövést adott le a támadóra egy rendőr. A jelenlegi információk szerint az intézkedés szakszerű és jogszerű volt, és az arányosság elvének is megfelelt.

Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester csaknem tíz éve szerelt fel a XI. kerületi rendőrkapitányságra. Járőrként kezdte munkáját, de már körzeti megbízottként dolgozott az elmúlt időszakban. Mind munkatársai, mind parancsnokai jó embernek tartották, és "a szakmaisága is kimagasló volt". Februárban lett volna 30 éves.