Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Továbbra is letartóztatásban marad Schadl György

Infostart
2022. január 24. 11:29
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke elleni kényszerintézkedést március 8-ig hosszabbították meg.

A sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jelenleg is letartóztatás hatálya alatt áll. A Központi Nyomozó Főügyészség erre vonatkozó indítványának megfelelően, a bíróság a kényszerintézkedést 2022. március 8. napjáig meghosszabbította – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő széles körű nyomozás folyamatos, a főügyészség az eljárási cselekményeket soron kívül végzi és valamennyi felmerült bűncselekmény gyanúja esetén megteszi a szükséges intézkedéseket – áll a KNYF sajtóközleményében.

Mint ismert, Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész, mert a megalapozott gyanú szerint a politikus hosszú időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó.