Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

„Csak játszottak” – lesújtó részletek Szilágyi István tragédiájáról

Infostart
2020. május 4. 19:18
Kedden dönthet a bíróság arról, hogy az apja meggyilkolásával gyanúsított Szilágyi Péter letartóztatásban maradjon-e.

„Megvagyunk, köszönjük szépen” – mindössze ennyit közölt az ATV stábjával Szilágyi István özvegye, aki már a gyilkosság napján, vasárnap eset hazatért XVII. kerületi otthonukba.

A csatorna szóra bírta viszont a család ismerősét, aki a bűntett után riasztotta a mentőket, valamint a rendőrséget. A férfi szerint a drámának voltak előzményei. Állítása szerint

a művész fia szombaton „abnormális állapotban kint szambázott az úton”, ahol még a rendőrökbe is belekötött.

De korábban történt más is – tette hozzá. Olyan is megesett, hogy felgyújtotta az udvart, szülei azonban védve Sz. Pétert, magukra vállalták. A férfi beszámolója szerint a tragédia bekövetkeztekor a színész felesége eleinte csak annyit mondott, erre korábbi incidensek alkalmával is sor került, csak játszanak.

Rákosliget önkormányzata támogatta a művészt és családját. Egy helyi képviselő elárulta, lett volna alkalma a házaspárnak beköltöznie egy idős otthonba, egy apartmanba, de nem akarták elhagyni sem a házat, sem a fiúkat.

„Úgy éreztük, hogy a közösség felkarolja, és segíti őket, de ami a családon belül, a falakon belül történt, oda már nem tudunk belépni. Bizonyos értelemben ők a végsőkig védték a fiukat, és a fiuk javát keresték, meg a harmonikus együttélésnek a lehetőségét” – fogalmazott Rózsahegyi Péter.