Nyitókép: Mohai Balázs

Döntöttek a Dózsa György úti ámokfutó ügyében

Infostart
2018. augusztus 22. 09:30
Meghosszabbították M. Richárd bűnügyi felügyeletét, ezúttal 2018. december 21-ig.

Ügyészi indítványra a Budai Központi Kerületi Bíróság újból meghosszabbította M. Richárd gyanúsított bűnügyi felügyeletét, ezúttal 2018. december 21-ig. Továbbra sem hagyhatja el a tartózkodási helyeként szolgáló ingatlant, ennek betartását a rendőrség nyomkövetővel ellenőrzi.

A bíróság a védő ismételt indítványa ellenére sem látta megszüntethetőnek a kényszerintézkedést, ahogy az enyhébb, a gyanúsítottnak nagyobb mozgásszabadságot biztosító magatartási szabályok előírásának sem adott helyt.

A kerületi bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezt követően még bántalmazott is. 2017. május 15-én Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A baleset során két ember életét veszítette, többen pedig súlyosan megsérültek. A gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. Richárd kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással. A bűnügyi felügyelet meghosszabbításának indoka, hogy a korábbi bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatását követően a gyanú szerinti újabb bűncselekményt követett el, másrészről a gyanúsított büntetett előéletére, korábbi közlekedési kihágásaira is figyelemmel a bíróság szerint alappal lehet tartani attól, hogy szabadon bocsátása vagy a mozgási szabadságát kevésbé korlátozó magatartási szabályok előírása esetén újabb bűncselekményt követne el.