A Dózsa György úti gázoló levágta a lábáról a nyomkövetőt

Infostart
2018. augusztus 6. 05:05
M. Richárdot rendőrök kísérték orvosi vizsgálatra.

A Dózsa György úti gázolóként emlegetett férfi az utóbbi egy évben szigorú körülmények között éli mindennapjait a saját háza fogságában. Bokáján van a nap 24 órájában a nyomkövető, ám egy különleges esett miatt ettől egy kis időre megválhatott.

Orvosi vizsgálatra, egészen pontosan MRI-re volt hivatalos, hogy megállapítsák, a gerince, illetve a bokája hogyan gyógyult a baleset óta, viszont a gépnek bezavart volna a nyomkövető, ezért vághatta le – mondta M. Richárd a Blikknek.A rendőrök még a gépnél is ott álltak mellette, majd kikísérték.

Azt, hogy vétkes volt a balesetben, továbbra is elismeri, belátja, hogy a megengedettnél jóval többel ment. Heteken belül azonban fordulóponthoz érkezhet az ügy: a rendőrségi szakvélemények megérkeztek, így elképzelhető, hogy nemsokára a bíróságon folytatódik.

A férfi tavaly május 15-én ütközött neki egy elé forduló autónak, a balesetben két ember meghalt.