Szemeteszsákból is traffipaxoznak a rendőrök egy fotó tanúsága szerint

Infostart
2018. november 21. 14:30
Nem vált be a rendőrségnél a "partnerség", a közelmúltban szigorítottak a sebességellenőrzésen és immár "lesből" is fotóznak.

2016-ban volt nagy hír, hogy eltűnnek a rejtőzködve mérő rendőrségi sebességmérő egységek, az ORFK akkor azt remélte, hogy az előre bejelentett és/vagy jól látható helyre elhelyezett kamerák jogkövető magatartást váltanak ki. Ez azonban nem vált be, és idén szeptemberben már azt jelentette be a rendőrség, hogy

a közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség,

például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét. Az is kiderült, hogy a jövőben a civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára "furcsa járművekből" is ellenőriznek.

Most a Vezess.hu számolt be arról, hogy a 4-es főúton egy árokpartra kihelyezett, illetve egy fekete szemeteszsákba bújtatott traffipaxot fotóztak az arra járók.

Az előre be nem jelentett traffipaxolás mellett más újdonság is várható: szeptemberben az InfoRádiónak a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, Halmosi Zsolt mondta el, hogy már dolgoznak annak a rendszernek a kialakításán, amely - a jogszabályi feltételek kialakítása után - lehetőséget biztosít majd arra, hogy alkalmazni tudják az átlagsebesség-mérést. A VÉDA-rendszert ugyanis felkészítették arra, hogy a fix telepítésű eszközök, illetve a fix és mobil berendezések között átlagsebességet mérjen.