Nyitókép: Mohai Balázs

Megszólalt a tévében a Dózsa György úti gázoló

Infostart
2018. szeptember 21. 04:40
Azt mondta, lehet, hogy minimálisan átlépte az 50-es sebességhatárt.

Telefonon reagált a Fókusz csütörtök esti adásában az őt ért vádakra M. Richárd, a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti baleset egyik gyanúsítottja.

A riport elején Molnár József beszél, aki 23 éves fiát veszítette el a tragikus balesetben. Ezután rögtön idézik M. Richárdot, aki azt állítja, hogy elképzelhető, hogy az 50 km/órás sebességet minimálisan átlépte. Az elsődleges szakértői vélemények szerint azonban akár 135 km/órás sebességgel is hajthatott.

Azt már röviddel a baleset után is tudni lehetett, hogy a Mercedest vezető 42 éves férfi a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja, M. Richárd. Az is kiderült, hogy a baleset napján jogosítvány nélkül vezetett, és a véréből kokaint mutattak ki. "A KRESZ szabályait én tartottam be és a Citroenes nem" - mondta korábban a Fókusznak a gyanúsított. Szakértők szerint utóbbi kocsi sofőrje levágta a kanyart, de még akkor is elkerülhető lett volna a baleset, ha a Mercedes 70-nel érkezik.

A rendőrség a napokban zárja le a nyomozást.