Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester tájékoztatást adott a város vízminőségéről, miután Pseudomonas aeruginosa baktérium nyomaira bukkantak egyes épületek belső vízhálózatában – vette észre az Index.
12 intézményben végeztek tesztet, ezek negatív eredményeket hoztak, a városi ivóvízhálózat tiszta; az Árpád Technikum és Kollégiumban viszont még nem sikerült teljesen eltávolítani a baktériumot. A Szent György Kórházban már beépítették a baktériumirtó technológiát.
A baktérium tehát nem a város ívóvízhálózatában jelent meg, hanem egymástól elszigetelten, egyes épületek belső rendszerében.
A baktérium elsősorban a legyengült immunrendszerű emberekre jelent veszélyt.
A fertőzés miatt az Árpád Technikum és Kollégiumban 93 diáknak és sportolónak kellett elhagynia az épületet, akik nyári gyakorlatuk miatt laktak az intézményben, edzettek, versenyekre készültek.
A Szent György kórházban már hetek óta gondok vannak a csapvízzel, ugyanis egy baktérium jelenléte miatt fennáll a fertőzés veszélye. Emiatt sokáig használhatatlan volt a szülészeten lévő csapvíz, az újdonsült édesanyáknak palackos vízzel kellett mosakodniuk. A nyilatkozó apuka is hasonló tapasztalatokról számolt be: kisfiát a szülést követően nem lehetett megmosdatni, illetve felesége sem tudott rendesen tisztálkodni két napig. A kórház szülészetén több nő is arról számolt be, hogy szülés után palackos vízzel kellett mosakodniuk, és volt, akihez vajúdás közben mentek be vízvezeték-szerelők.