Nyitókép: Pexels.com

Váratlan javaslattal állt elő a MÁV-vezér, Lázár Jánosnak tetszik

Infostart / MTI
2025. március 13. 19:43
Az utazási élmény javítására szolgáló tízpontos vállalást – egyebek mellett a késési biztosítást és az új applikációt – terjesszék ki a GySEV utasaira is! – ismertette kezdeményezését a MÁV Zrt. vezérigazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videójában csütörtökön. Lázár János építési és közlekedési miniszter támogatja a javaslatot.

Közösségi oldalán Hegyi Zsolt emlékeztetett: Lázár János az év elején tízpontos vállalást fogalmazott meg, azzal a céllal, hogy az utazási élményt rövid távon, még az idén javítani tudják.

Kiemelte, 2025 az utasok éve, a 10 pont az utasokról szól, azért, hogy a közösségi közlekedést használni még vonzóbb legyen.

Hozzátette, hogy már a Hivatalos Értesítőben is megjelent ez a tízpontos vállalás, amelynek a végrehajtásáért a MÁV Zrt. vezérigazgatójaként ő a felelős.

Rámutatott, a 10 vállalás egyike az, hogy a MÁV és a GySEV a jövőben szorosabban együttműködik, a képességeiket összeadják, a magyarországi utasok elszállítása érdekében. Ez azért lehetséges, mert a magyar állam többségi befolyást szerzett a GySEV-ben, egyes szakemberek pedig mind a két vállalat irányításában dolgoznak – mondta el Hegyi Zsolt.

Jelezte, hogy ő a MÁV Zrt. vezérigazgatói pozíciójának ellátása mellett a GySEV igazgatósági tagja is. „Ebben a minőségemben kezdeményezem azt, hogy a tízpontos vállalást terjesszük ki a GySEV utasaira is. Ők is részesüljenek azokból az előnyökből, mint például a késési biztosítás, a tiszta IC indulástól érkezésig, a mosdófelújítás vagy az új applikáció” – fogalmazott Hegyi Zsolt, hozzátéve, hogy ezt a javaslatát csütörtökön hivatalosan is beterjeszti az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.

A poszt alatti hozzászólásában Lázár János építési és közlekedési miniszter azt írta: „kiváló javaslat, támogatom!”