- Japán nő ügye – öt belvárosi rendőr ellen eljárás indult, évekre visszamenőleg vizsgálódni fog a rendőrség
- A japán nagykövetségen is segítséget kérhetett a Budapesten meggyilkolt nő
- Bántalmazások – A Patent Egyesület szerint is meg kell vizsgálni a rendőrségi és a bírósági gyakorlatot
- Elrendelték a japán nő meggyilkolásával gyanúsított ír férfi letartóztatását
- Lőfegyvereket tartott a japán nő meggyilkolásával gyanúsított férfi
Január 29-én az ír férfi kihívta a tűzoltókat az V. kerületi Stollár Béla utca egyik társasházának lakásába, ahol megtalálták volt felesége, egy 43 éves, kétgyermekes japán nő összeégett holttestét. A rendőrség először kizárta az idegenkezűséget és arra gyanakodott, hogy a tüzet dohányzás okozta. A nők elleni erőszak áldozatainak segítő Patent Egyesület már ekkor jelezte közleményében, hogy másfél éve kapcsolatban álltak az áldozattal, aki egyrészt soha nem cigarettázott, másrészt több sikertelen feljelentést tett a volt férje ellen, aki sokszor életveszélyesen megfenyegette őt.
Ezt követően a rendőrség bejelentette, hogy mégis gyilkosságként kezelik az ügyet, a gyanúsított pedig az ír férfi, akit őrizetbe vettek, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
A gyanú szerint megölte a volt feleségét, majd felgyújtotta a lakást, hogy elrejtse a nyomokat. Kamerafelvételek bizonyítják, hogy símaszkot húzva visszament a lakásba, holott korábban azt állította, hogy csak akkor érkezett meg, amikor már lángolt a tűz.
Közben a rendőrség bocsánatkérésre kényszerült amiatt, ahogyan az ügyről szóló Facebook-bejegyzése alatt a kommentekre válaszolt. Gál Kristóf rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta:
"Tiszteletlen, szükségtelen és a rendőrségre nézve méltatlan kommunikáció folyt az V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt nő ügyében. A magyar rendőrség nevében bocsánatot kérek mindazoktól, akiket ez érthetően és joggal felháborított, megbotránkoztatott, illetve sértett."
Néhány nappal később a rendőrség bejelentette, hogy az ügy miatt öt fegyelmi eljárás indult az V. kerületi kapitányságon, egy osztályvezetőt pedig felmentettek a beosztásából.
A Patent Egyesület jogásza, Spronz Júlia szerint ez az eset mindenki számára drámai tanulságokkal kellene, hogy szolgáljon.
"Azt gondolom, hogy ez az eset egy állatorvosi ló. Nem azért tapasztalt bármi problémát is a rendszerben az ügyfelünk, mert ő nem magyar állampolgár, hanem azért, mert a bántalmazott nők helyzetére a rendszer vak és süket. Tehát gyakorlatilag ennek az ügynek valamennyi pontja olyan, ami tanulságul szolgálhat a jövőben"
- mondta a szervezet jogásza.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője közölte, hogy az ír férfi nem ismerte be a bűnösségét, csak azt, hogy valóban nem volt jóban a feleségével, de részletes vallomást nem tett. A bíróság most elutasította a fellebbezését, tehát a minősített emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatásban marad. Ha tényleg ő követte el a gyilkosságot és az ügyészség rá is tudja bizonyítani, akkor minimum tíz évre, de az is lehet, hogy életfogytig börtönbe kerül.