Nyitókép: Magyar Péter/Facebook

Fidesz–DK-koalícióba kényszerítenék Karácsony Gergelyt? – pontokba szedte budapesti elképzeléseit a Tisza Párt

Infostart
2024. szeptember 10. 13:53
Magyar Péter pártelnök kedd délután 9 pontban foglalta össze, hogy a Fideszével holtversenyben a legnagyobb létszámú frakció miként politizál majd a következő öt évben.

"Néhány gondolatot" tett közzé Magyar Péter Budapest jövőbeni működtetéséről a Tisza Párt elnökeként. Ismert, a párt a június 9-i önkormányzati választáson a Fideszével azonos bizalmat kapott, ugyanúgy 10-10 képviselővel alakíthat frakciót a Városházán.

Először arra tér ki, hogy elismerik Karácsony Gergely választási győzelmét, ugyanakkor figyelmezteti arra, hogy a választók kimondták, "hogy nem kérnek az eddigi mutyikból és az óbaloldali közgyűlési többség által eddig képviselt irányból. A budapestiek egyértelművé tették, hogy a főváros vezetőinek új irányba kell fordulniuk, és egy tiszta, rendezett, élhető, békés, modern, korrupciómentes, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló világváros építéséért kell dolgozniuk".

Magyar Péter jelezte, a Fideszen kívül minden, mandátumot szerzett politikai erő képviselőjével tárgyalt már, és az alábbiakat "tudja nyilvánosságra hozni":

  1. a párt nem köt koalíciót, a fővárosi cégek vezetésében nem vesz részt, főpolgármester-helyettest nem javasol
  2. Karácsony Gergelynek kell helyettest jelölni, de
  3. az eddigi DK-MSZP-s helyetteseket a Tisza Párt nem támogatja majd
  4. Budapest csődközelben van, érdemi fejlesztés most nem lehetséges, hacsak Karácsony Gergely és Orbán Viktor nem állapodik meg valamilyen módon nyilvánosan
  5. olimpiarendezésről jelenleg szó sem lehet, országos, ügydöntő népszavazás a legelső feltétel, a járó pénzek kifizetése és a szakmai párbeszéd Budapest és a kormány közt
  6. főpolgármester-helyettest a Fidesz és a Kutyapárt sem jelöl, de ők sem támogatják az eddigi helyetteseket, új arcokra van szükség
  7. Karácsony Gergely jelöljön közbizalmat élvező, szakmai helyettest
  8. Karácsony Gergely összefoghat a Fidesszel és a DK-val, ha akar
  9. a Tisza Párt konstruktív ellenzékiséget tervez, a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket megszavazza, fenntartva a város működőképességét, utóbbi viszont a kormány és a főpolgármester felelőssége.