Nyitókép: Pixabay

Jelentős közlekedési változás jön mától Magyarországon

Infostart
2024. július 16. 06:13
Keddtől már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek. A biztosításról szóló igazolást minden rollerezőnek magánál kell tartania, bérlésnél pedig a használóknak kell meggyőződniük arról, hogy kötöttek-e kgfb-t az adott járműre.

Július 16-ától, keddtől csaknem ötvenezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) honlapján figyelmeztet: a jármű tulajdonosainak a közúti ellenőrzés során be kell tudniuk mutatni a biztosításról szóló igazolást, bérlés esetén pedig az igénybe vevőnek kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

Az új szabályozás azonban nem érint minden elektromos rollert: 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerekre kell biztosítást kötni, 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyikre.

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalata alapján

a rolleresek többsége évi tízezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást.

A díjak mértékét illetően biztosítónként meglehetősen nagy a szórás, ugyanis vannak olyan biztosítók is, amelyek azért hirdetnek meg több százezer forintot elérő éves összegeket, mert nem szeretnének rolleres ügyfeleket. Ennek oka a FBAMSZ szerint az lehet, hogy jelenleg még nincsenek ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét sem lehet pontosan meghatározni.

Az FBMASZ tájékoztatása szerint nemcsak a büntetések elkerülése miatt fontos kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítását, hanem azért is, mert a rollerekkel akár milliós károkat, komolyabb baleseteket is lehet okozni – főleg a kis méretű kerekek és a rossz útburkolat miatt.

A kötelező biztosítás csak a másoknak okozott károkat téríti, ezért a rollereseknek érdemes balesetbiztosítást is kötniük.

Az e-rollerek biztosítási díjait a tulajdonosok lakóhelye is befolyásolja. Budapesten jóval többen közlekednek ilyen eszközökkel, így a fővárosban várhatóban többet is kell fizetniük az érintetteknek, mint vidéken.

Az új szabályok értelmében a roller használója felel azért, hogy rollere rendelkezik-e kötelező biztosítással, ezt a közúti ellenőrzés során a biztosítótól kapott papíralapú vagy elektronikus igazolással kell igazolnia. Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a biztosítás meglétéről.

„A jelentős mértékű díjeltérések miatt a rollerek tulajdonosainak mindenképpen célszerű a különböző ajánlatokat összehasonlítaniuk, amire a biztosítási alkuszok egyszerűen és gyorsan elérhető kalkulátorai akár online, akár személyes formában rendelkezésre állnak” – közölte Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.