Nyitókép: Darwin Brandis/Getty Images

Megszólalt az addiktológus is az Árpád hídi balesettel kapcsolatban

Infostart
2024. július 6. 16:25
A gyorsító hatású szintetikus kábítószerek sokszor idéznek elő paranoid tüneteket.

Egyre több részlet derül hi az Árpád hídi tragédiát okozó férfi életviteléről. A baleset elkövetője nemrég a Balaton-parton nyitott büfét, a helyieknek azonban hamar feltűnt, hogy valami nem stimmel vele.

Az RTL Híradó kérdésére egy környékbeli férfi elmondta, hogy a férfi rendszeresen drogozhatott, igénytelen volt és többször próbált kiszúrni a többi vállalkozóval. A 43 éves férfit agresszívnek tartották, miután saját alkalmazottjaira is rátámadt.

Korábban több lap is megírta, hogy néhány nappal ezelőtt két beosztottját is bedrogozva inzultálta a büfében. A húsz év körüli lányok azonnal felmondtak: egyiküket villával kergette, a másikat pedig szexuálisan zaklatta. Csütörtökön már rendőrök lepték el a vendéglátóhelyet, és a felette működő lakást, ahol órákon át keresőkutyákkal vizsgálódtak - írja az Index.

A hatóságok korábbi közleményükben is arról írtak, hogy a férfi a baleset előtt is drogot fogyasztott. Szemelyácz János addiktológus a csatorna kérdésére elmondta, hogy a gyorsító hatású szintetikus kábítószerek sokszor idéznek elő paranoid tüneteket. A szakember kiemelte, hogy ebben az esetben hallucinációk jelentkezhetnek, a kábítószer-fogyasztó zavarttá és tájékozatlanná válik, nem tudja megítélni, hogy milyen irányba megy és hogy hol van.