Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet

Infostart / InfoRádió - Zsámboki Zsolt
2024. május 19. 21:00
A munkaerőhiány enyhülésének és a vendéglátóipar magára találásának köszönhetően idén csak kisebb mértékű, 8-10 százalékos áremelkedés várható a Balatonnál. Járdi Roland, a vg.hu újságírója az InfoRádióban elmondta: kedvező hatással van az árszínvonalra az is, hogy négy évszakossá váltak a helyi szálláshelyek.

Idén várhatóan nem okoz gondot a szükséges munkaerő megtalálása, alkalmazása a Balatonon, ahol a vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, hogy az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány fokozatosan enyhüljön. A fejlemények kedvezhetnek a helyi áraknak, várhatóan sikerül megállítani a folyamatos drágulást – írja a vg.hu.

A cikk szerzője, Járdi Roland az InfoRádióban elmondta: az elmúlt időszakban több szakmai szervezet is jelezte, hogy konszolidálódik a helyzet a Balatonnál. A korábbi éveket nagyon jelentős drágulási hullám jellemezte, tavaly például 20-30 százalékos áremelkedés jelent meg a helyi szállásárakban.

Főként az energiaárak elszállása, az alapanyagok drágulása és a súlyos munkaerőhiány hajtotta felfelé az árakat, mostanra azonban normalizálódni látszik a helyzet.

A helyi szervezetek, egyesületek azt is megerősítették, hogy nagy számban kezdenek visszaszivárogni a vendéglátóiparba azok a munkavállalók, akik a Covid idején hagyták el munkahelyüket. Abban az időszakban a válság kevésbé érintette az építőipart, amely sok új munkavállalót tudott fogadni. A lezárások legnagyobb kárvallottja a HORECA-szektor volt, amely a vendéglátóipar egyik szegmense, és a szállodákat, éttermeket, kávéházakat foglalja magába.

A vg.hu munkatársa hozzátette: a Balaton térségében tapasztalható munkaerőhiány kezelésében sokat segített, hogy az elmúlt időszakban főleg a szállodaipar területén egyre több vendégmunkás helyezkedett el különböző pozíciókban. A munkaerőhiány enyhülése pedig jótékony hatással van az árakra, éppen emiatt a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Kovács László úgy kalkulál, hogy

idén maximum 8-10 százalékos lehet az áremelkedés mértéke a Balatonnál.

Kovács László úgy értesült, van olyan balatoni szálloda, ahol mintegy ötven szingapúri és indiai alkalmazottat foglalkoztatnak, és nem drágábbak, mint a magyarok, ráadásul jó minőségben is dolgoznak. Ezzel együtt elismerte, hogy bonyolultabb velük szerződést kötni, mint a magyarokkal, igaz, közvetítő cégek közreműködésével a nagyobb vállalatoknál ez nagyon jól működik.

Az építőipar viszont továbbra is gyengélkedik a térségben, ezért sokan felmondanak, és inkább a vendéglátás vagy a szállodaipar területén keresnek állást, tehát fordult a kocka a Covid-időszakhoz képest. Járdi Roland kiemelte:

nemcsak a helyi építőipar, hanem a feldolgozóipar is komoly gondokkal küszködik, többek közt munkaerő-felesleg alakult ki az érintett cégeknél.

Ugyanakkor minőségjavulás figyelhető meg a Balatonnál abban a tekintetben, hogy már nemcsak a főszezonban, hanem egész évben felkeresik a magyar tengert a vendégek, vagyis négy évszakossá váltak a helyi szállodák, vendéglátóhelyek. Járdi Roland elmondta: már egyre kevesebb tulajdonosnak éri meg csak három hónapig nyitva tartani. Felhívta a figyelmet arra, hogy vonzóbb fizetéseket kell kínálniuk a potenciális munkaerőnek azoknak a cégeknek, amelyek csak három hónapos nyári időszakra terveznek, mert ellenkező esetben akár komoly munkaerőhiánnyal is szembesülhetnek.

Szintén kedvező hatással van az árszínvonalra, hogy szinte már egész évben tudják fogadni a vendégeket a balatoni szálláshelyek.

A 8-10 százalékos áremelkedés érinti a szállásköltségeket, az éttermi szolgáltatásokat és a különböző belépődíjakat is, idén azonban várhatóan nem lesz akkora árfelhajtó hatás, mint az előző években. Járdi Roland szerint a drágulás mértéke korábban leginkább az éttermi szolgáltatásoknál volt szembetűnő, mára azonban normalizálódott a helyzet, és ezt a vendégek is meg fogják tapasztalni.

Az újságíró végül elmondta: a helyi szervezetek, egyesületek arról számoltak be, hogy jelentősnek mondható fizetőképes kereslet van jelenleg a Balatonnál, ami nagyon fontos, hiszen így továbbra is minőségi szolgáltatásokat tudnak nyújtani a szálláshelyek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást