Nyitókép: Pixabay

Mutatjuk, hogyan alakul a tojás ára a húsvéti időszakban

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. március 28. 15:20
Bőséges lesz az idei tojáskínálat húsvét előtt a hazai boltokban, de az árakban nagy különbségek is lehetnek – mondta az InfoRádióban a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

A tojásfogyasztás 70-80 százalékát képes kielégíteni a hazai tojástermelés. Nincs miért aggódni, lesz elég tojás a húsvéti ünnepekre, ugyanis Pákozd Gergely azt mondta az InfoRádióban, hogy semmi sem zavarja a termelést és a kereskedelmet, szerencsére madárinfluenza vagy egyéb más állatbetegség sem sújtja az állományokat. „Az intenzív időszakokban, főleg ünnepek idején jellemzően behozatalra szorul az ország tojásból, a normál, kisebb forgalmú időszakokban viszont el tudják látni a magyar termelők megfelelő mennyiséggel a vásárlókat” – tette hozzá a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

Mivel a húsvét egy mozgó ünnep, évről évre változó számokat mutatnak a tojásfogyasztási adatok idehaza. Pákozd Gergely kifejtette: ha későbbi időpontra esik a húsvét, akkor általában kevesebb tojást vesznek az emberek,

idén azonban korábban van az ünnep, ami akár 20-40 százalékos forgalomnövekedést is hozhat.

Az egy főre eső éves tojásfogyasztás 242 darab Magyarországon, ennek jelentős részét a húsvéti időszakban, valamint a karácsonyi szezonban vásárolják és fogyasztják az emberek.

Az elmúlt évekhez képest idén alacsonyabb áron lehet tojást venni a hazai boltokban. Az árakat három fő tényező befolyásolja:

  • a nagy forgalmú áruházláncok értékesítését szabályozó kormányrendelet, amely előírja a beszerzési áron való eladást az érintett üzletközpontokban, illetve a kötelező akciózást
  • a termelési kiadások, melyeknél jelentős visszarendeződés tapasztalható – főként a szemestakarmányoknál és az energiaköltségeknél
  • a kereslet-kínálat (Van-e elegendő készlet? Rendelkezésre áll-e megfelelő mennyiségű tojás? Amire pedig pluszban szükség van, az importból biztosítható.)

Pákozd Gergely elmondta: idén nagyon speciális helyzet állt elő, mivel eltörölték a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát azzal, hogy az említett kormányrendelet kötelezővé teszi a bruttó beszerzési áron történő értékesítést a nagy áruházláncoknak, illetve ebből az árból kell akciózni. Emiatt jelenleg

nagyon széles skálán mozog a tojás ára – 30 és 90 forint között.

„A fogyasztói árakat pillanatnyilag nehéz bármiféle piaci árinformációs rendszerként értelmezni, mert jelenleg sokkal inkább az áruházláncok húsvéti akciózása határozza meg a tojás árát, mint a valós termelői ár” – magyarázta a a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lesz elég tojás húsvétkor: 30 és 90 forint közötti összegért lehet most vásárolni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást