Nyitókép: LIstvan/Getty Images

Ingatlanspekulációt sejt az LMP az OMSZ megszűnése mögött

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. december 6. 12:36
Az LMP szerint ingatlanspekuláció is állhat a Magyar Meteorológiai Szolgálat megszűntetése mögött. Tetlák Örs, a párt országos elnökségi tagja szerint a kormány a siófoki obszervatórium kisajátítását tervezi.

Amit arról az Infostart is beszámolt, az Energiaügyi Minisztérium honlapján a napokban jelent meg az a jogszabálytervezet, miszerint 2024. január 1-jével megszűnne az Országos Magyar Meteorológiai Szolgálat.

Az LMP szerint a kormányzati szándék mögött ingatlanspekuláció is lehet. Az OMSZ siófoki obszervatóriuma ugyanis éppen egy 2021-ben épült nagy beruházás mellett foglal helyet – közölte Tetlák Örs, a párt országos elnökségi tagja a szerdai sajtótájékoztatóján.

„Félő, hogy most az obszervatórium kiváló panorámája lehet a mozgatórugója a kormányzati törekvésnek”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy az épület szomszédságában, a helyi közösségek tiltakozása ellenére korábban már felépült egy ötemeletes apartmanház, amely leárnyékolja az obszervatórium műszereit, és ezzel veszélyezteti a balatoni viharjelző működését.

Tetlák Örs kiemelte, hogy a siófoki obszervatórium mellett felépült apartmanház miatt már most is nehéz a szükséges meteorológiai méréseket elvégezni, mely így a helyben élőket és a Balatonra érkezőket is negatívan érinti.

„Az obszervatórium mellett felépült ötszintes épülettel talán a legnagyobb probléma az, hogy már önmagában is veszélyezteti a létfontosságú balatoni vihar-előrejelzést,

hiszen leárnyékolja az épület, az obszervatórium műszereit. (… ) A beruházó pedig hiába tett ígéretet arra, hogy az obszervatórium műszereit áthelyezi az új épület tetejére, erre mind a mai napig nem került sor” – fejtette ki.

Az LMP ezért most biztosítékot követel a kormánytól, hogy a siófoki obszervatórium területén nem kezdenek újabb építkezésekbe, és a telephelyet nem adják el, valamint azt is követelik, hogy töröljék el a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, ami szerintük teljesen figyelmen kívül hagyja a helyi közösségek akaratát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ingatlanspekulációt sejt az LMP az OMSZ megszűnése mögött
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást