Nyitókép: Police.hu

Videón, ahogy a rendőrség lekapcsolja a banki csalókat a Fogarasi úti csúcsban

Infostart
2023. október 14. 08:35
Szabad jelzésre várakozó, fekete kocsijukból segítették ki a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók azt a 25 éves ukrán férfit és 38 éves társát, akiket közel 18 millió forintos online csalással és pénzmosással gyanúsítanak. Az elmúlt napokban több realizálást is elkönyvelve.

Egy budakalászi férfi kért rendőri segítséget 2023. augusztus végén, miután ismeretlenek átverték és 17,7 millió forintot húztak le bankszámlájáról. A számlavezető pénzintézete ügyintézőjeként bemutatkozó hívó gyanús pénzmozgásra hívta fel figyelmét. A hihetőség kedvéért még az „Ön adathalászat áldozata lett” mondattal is ráerősített az ijedségre, majd a probléma megoldásához kollégáját, az „IT-szakembert” kapcsolta, aki az „Anydesk” alkalmazás letöltését javasolta. A sértett tette, amit mondtak neki, majd azzal szembesült, hogy a számlájáról öt részletben leolvadt 17 769 forint – írja a Police.hu.

A rendőrség a kicsalt összeg jelentős részét vissza tudta szerezni, ennek érdekében hetekig tartó felderítői munka vette kezdetét. Minden lehetséges eszközzel igyekeztek visszafejteni a pénz útját. Az első körben három, azóta letartóztatott, magyar férfihoz jutottak el. Egyikük felvette az átutalt milliókat másikuk bankkártyájával, majd átadták harmadik társuknak, aki tovább adta ukrán felsőbb kapcsolatainak – később mindenki megkapta a jussát.

Police.hu

A Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók 2023. október 3-án kora délután a „felsőbb kapcsolatok” elfogását intézték a több sávos Fogarasi út kellős közepén. A zuglói forgalomban araszoló, fekete Mercedes piros lámpát kapott. Míg a 25 éves sofőr gyanútlanul várta a szabad jelzést, előtte és mögötte egy-egy jármű torlaszolta el útját. A kocsikból „tagbaszakadt” férfiak robbantak ki, nyitották az ajtaját, kisegítették, majd az aszfaltra fektették. Csuklójára bilincs került, ahogyan a közelben fekete járművéből kiszálló, 38 éves társáéra is – olvasható.

A vagyonvisszaszerzés érdekében lefoglalt autóikat átkutatva kötegekben álló bankjegyeket találtak 10,2 millió forint értékben, de a rendőrök vitték a telefonjaikat, laptopjaikat és egyéb elektronikai eszközeiket is.

D. Viktort (25) és H. Yant (38) csalás, valamint pénzmosás bűntettével gyanúsították meg, azóta letartóztatásban vannak.