Nyitókép: Pexels.com

Mozgás: szeptember 25-én újra indul a népszerű kihívás, még nyerni is lehet

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2023. szeptember 24. 20:25
Folytatódik a Millió lépés az iskoládért program: száz iskola nyerhet ismét egymillió forintot sporteszközökre, újabb száz pedig kültéri pingpongasztalt kaphat. A szeptember 25-én rajtoló kezdeményezést a Magyar Szervátültetettek Szövetsége indította el tavasszal az Aktív Magyarország program támogatásával, akkor 200 ezer embert és kétezer iskolát mozgattak meg. A rendhagyó mozgásprogramhoz bárki csatlakozhat. A részletekről Grózli Csabát, a szövetség stratégiai vezetőjét, orvosigazgatóját kérdeztük.

A Millió lépés az életért kihívást három évvel ezelőtt hívta életre a Magyar Szervátültetettek Szövetsége azzal a céllal, hogy a szervátültetettek minél többet mozogjanak, ami lehetőséget teremtett arra is, hogy hasznos információkkal szolgáljanak a hétköznapi embereknek a szervátültetettekről.

A Millió lépés az iskoládért program azután jött létre, hogy múlt év során az Aktív Magyarország államtitkársága azzal kereste meg a szövetséget, hogy terjessze ki a mozgalmat az iskolákra. Ehhez százszor egymillió forintot biztosítottak a legaktívabb intézmények számára, akik a legtöbbször bejárják az Országos Kékkör útvonalát – ismertette az InfoRádióban Grózli Csaba.

A program sikerét jelzi, hogy 2023. március 27. és június 11. között több mint 200 ezer embert ösztönöztek – mintegy kétezer iskolát bevonva – aktív mozgása, tizenegy hét alatt összesen 55 milliárd lépést, vagyis 45 millió kilométert tettek meg. „Talán ez a valaha volt legnagyobb országos aktivitás” – jegyezte meg az orvosigazgató.

Szeptember 25-től a szervezők ismét nekivágnak, hogy minél több embert megmozgassanak.

A diákok mellett most már az idősebb korosztály is figyelmet kap

– mondta a szövetség stratégiai vezetője. A kihívásban a Millió lépés mobilapplikáció letöltésével, illetve frissítésével lehet részt venni. A lépések mellett további 60-féle mozgásforma alakítható át lépésszámmá. „Látja, ha valaki kertészkedik, kerékpározik, rollerezik, síel vagy bármilyen más aktivitást csinál” – fogalmazott Grózli Csaba, arra is emlékeztetve, hogy egészségünk érdekében legalább napi tízezer lépést meg kellene tennünk.

Az applikáció révén a kihívás résztvevői virtuálisan végigjárhatják és megismerhetik az Országos Kékkör – 2583 kilométer hosszú – útvonalait és legszebb látnivalóit, a napi rendszerességgel küldött üzenetekből pedig ismeretre tehetnek szert az egészséges életmód és a mozgás fontosságáról, illetve az érzékenyítés jegyben a szervátültetettekről.

A tizenegy héten át, december 5-ig tartó kihíváshoz bármikor, menet közben is bárki csatlakozhat, aki aktív mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát. Grózli Csaba azt javasolja, hogy a leghátrányosabb iskolákból válasszunk egyet, mert nekik van a legnagyobb szükségük arra, hogy meg tudják nyerni a sportszervásárlási lehetőséget.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mozgás: szeptember 25-én újra indul a népszerű kihívás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást