Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Varga Mihály új bankadót lengetett be

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. szeptember 21. 12:44
A magas infláció letörése kiemelten fontos a kormány számára, bizonyos ágazatok ugyanakkor idén rekordbevételt értek el, ami mérlegelési szempont a kormány számára – jelentette ki a pénzügyminiszer a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen Egerben. Varga Mihály arról is beszélt, hogy kabinet több intézkedést is tett az infláció elleni küzdelem sikerességéért.

„Korlátoztuk a tárcák költését, januárban pedig 770 milliárd forint beruházást halasztottunk el” – fogalmazott Varga Mihály a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen. Jelezte, amennyiben szükséges, nemcsak meg nem kezdett, hanem akár folyamatban lévő beruházásokat is felfüggeszthetnek.

„Ha ezt indokolja a fiskális helyzet, a kormány erre is kész.” Ugyancsak készek a tárcák költésének korlátozására, amire a kiadási plafonnal 2021-ben és a tavalyi évben is példát mutattak – tette hozzá.

A pénzügyminiszter kitért arra is, hogy miután részben a magas inflációnak, részben a jegybanki kamatszinteknek köszönhetően az idei esztendőben rekordbevételeket értek el bizonyos ágazatok, értsd bankszektor – mely nyeresége négyszerese (1160 milliárd forint) a tavalyinak –, a kormány mérlegelheti annak lehetőségét, hogy

további adófrontokat nyit meg és adóeszközökkel javítja az államháztartás gazdálkodását.

„Természetesen a megkezdett beruházások között értem azokat a beszerzéseket is, amelyek például a honvédelmi tárcánál történnek, hogyha szükség van rá, a kormány mérlegelheti ezeknek az eszközbeszerzéseknek a késleltetését, mint ahogy mérlegelheti a kamattámogatott hitelprogramoknak a felülvizsgálatát” – fogalmazott Varga Mihály, megjegyezve hogy a mai világban egy 3, vagy 5 százalékos kamattámogatott hitelprogram elég generózus, úgyhogy ennek a felülvizsgálatát is lehet mérlegelni.

Frissítés: a bankadóra és a kamattámogatott hiteleken való változtatásra vonatkozó információkkal kapcsolatban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a nagyobbik kormánypárt és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében azt mondta, a kormánynak nincsenek ilyen tervei, minden más magánvéleménynek számít. Cikkünk itt olvasható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga Mihály új bankadót lebegtetett be
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást