Nyitókép: Oláh Tibor

Megszállják a magyarok augusztus 20-án a Balatont, itt vannak az adatok

Infostart
2023. augusztus 16. 16:30
Sok magyar család időzíti a vakációt az államalapítás ünnepére. A közelgő hétvégére Siófokon, Hajdúszoboszlón és Budapesten foglaltak a legtöbben szállást. Ezeken a helyeken 12 700-14 800 forint közötti az egy főre jutó éjszakánkénti átlagos ár. Apartmanba és vendégházba többen foglaltak, mint tavaly ilyenkor. A hotelek összesített eredménye némi visszaesést mutat foglalási számban, ugyanakkor a kategória szerinti bontás alapján a négycsillagos kategóriában nőtt a foglalások mennyisége.

Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest vezetik a belföldi úti célok rangsorát a Szallas.hu portálon leadott foglalások alapján az államalapítás hétvégéjén. A megtett foglalásokat tekintve Siófokon 13 800, Hajdúszoboszlón 12 700, Budapesten 14 800 forint az átlagos fejenkénti, éjszakánkénti ár.

A szállásportál közleménye szerint a top tíz település közül Szegeden (3 százalék) és Gyulán (6 százalék) csökkent a legkisebb mértékben a foglalások aránya tavalyhoz képest,

a legnagyobb visszaesés pedig Budapesten (29 százalék) és Balatonfüred (25 százalék) látszik.

„A változásokhoz feltételezhetően az árak is hozzájárulhattak, hiszen Szeged (12 400 Ft/fő/éj) és Gyula (10 300 Ft/fő/éj) is a kedvezőbb átlagárú városokhoz tartoznak, míg a főváros (14 800 Ft/fő/éj) és Balatonfüred (17 250 Ft/fő/éj) a drágábbak közé” – közölte Kelemen Lili, a szállásportál sajtószóvivője.

Minden ötödik foglalást SZÉP kártyával fizettek. Sokan vannak, akik ezen a hétvégén csak egy éjszakára maradnak, így a pénteki érkezést követően szombaton már tovább is állnak, de még többen vannak azok, akik hétfői távozással toldják meg a hétvégét. A legnagyobb bázist viszont azok jelentik, akik vasárnap távoznak a szálláshelyről. Az átlagos foglalási időtartam 2,8 éj.

Az államalapítás ünnepén a Balaton térségébe szól a foglalások egyharmada.

A második legnépszerűbb régió Észak-Magyarország (16 százalék), míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Észak- és Dél-Alföld osztozik 11-11 százalékkal. 2022-höz képest nőtt a foglalások aránya Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön, viszont csökkenés tapasztalható a Balatonon, valamint Budapesten és vonzáskörzetében.

Néhány nappal a hétvége előtt 14 százalékkal a tavalyi szint alatt áll a foglalások száma. A sajtószóvivő jelezte, a szép idő miatt az utolsó pillanatos foglalások élénkülésében bíznak.

A foglalások egyharmada apartmanba, egynegyede pedig hotelbe szól. A Szallas.hu oldalán foglaló vendégek 23 százaléka vendégházba, 12 százaléka panzióba, 6 százaléka pedig egyéb típusú szálláshelyre foglalt.

Az apartmanok esetén 1 százalékkal, vendégházaknál 7 százalékkal nőttek a foglalások. A hotelkategóriák közül arányaiban a három- (43 százalék) és a négycsillagosak (42 százalék) a legnépszerűbbek. A négycsillagosoknál 1 százalékkal nőtt a foglalások aránya 2022 augusztus 20-ai hétvégéjéhez képest.

A megtett foglalások alapján számított átlagos fő/éj árakat tekintve a vendégház a legkedvezőbb, átlagosan 8 950 forint egy éjszaka egy főnek, az apartmanoknál 9 400 forint, panziónál 11 500 forint, a hoteleknél pedig 21 600 forint. A foglalások 27 százaléka wellness-szállásra szól.

Országszerte színes programkavalkád várja a vendégeket. A legtöbb helyen táncbemutatókkal, koncertekkel, kenyérszenteléssel készülnek, és több városi rendezvényen a család legkisebb tagjaira is külön gondolnak – például nekik zenél Siófokon a Buborék együttes és a Napsugár együttes, Szegeden fellép a Csiga Duó Gyermekzenekar, továbbá Hévízen lesz gyermekszínházi előadás is – tájékoztatott Szabó Zsolt, a szállásportál Programok és Attrakciók Üzletág vezetője.