Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Budapest csődben? Rendkívüli tájékoztatót tartott a főváros

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2023. július 13. 13:20
Ezentúl havonta tájékoztatják a nyilvánosságot a főváros anyagi helyzetéről. Kiss Ambrus közölte, a legközelebbi érdemi bevétele csak szeptemberben érkezik, addig a bíróságon próbál pénzt szerezni, illetve forrásokat megtartani a főváros.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes tartott tájékoztatót csütörtökön a főváros aktuális pénzügyi helyzetéről.

"A túlélőprogram működik, de a főváros még nem lábalt ki a kormány által okozott költségvetési válságból, a kasszában mínusz 1,1 milliárd forint van, ami a nyár végére 39,8 milliárd forint lehet" - fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

Budapest egy 16,3 százalékos kamatozású folyószámlahitelből kénytelen fenntartani magát - tette hozzá.

Kiderült még, a Magyar Államkincstár inkasszót nyújtott be a szolidaritási hozzájárulásra, amit a főváros továbbra sem hajlandó befizetni. Az ügyben indított közigazgatási per még sehol sem tart, az azonnali jogvédelem érdekében benyújtott keresetet pedig első fokon elutasította a bíróság, ezért most másodfokon próbálkoznak.

Kiss Ambrus azt is elmondta, hogy a főváros legközelebbi érdemi bevétele az iparűzési adóból lesz, szeptember közepén. Ebből 124 milliárd forintra számítanak, de azt még nem lehet megmondani, hogy a válság mentén tényleg beérkezik-e a teljes összeg.

Hangsúlyozta, a kötelező közfeladatokat, azokon belül is a közösségi közlekedést maradéktalanul fenntartják és finanszírozzák.

Továbbra is várják, hogy a kormány kifizesse a Lánchíd felújításának rá eső részét, és a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Vízművek rezsitámogatását, továbbá engedélyezze a fejlesztési hitel felvételét; ebből a háromból 35 milliárd forintot remél a főváros.

Kiss Ambrus jelezte, ezentúl havonta tartanak ilyen tájékoztatót a főváros anyagi helyzetének állásáról.

A mostani közlés szerint szeptember közepéig nem megy csődbe Budapest.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Budapest csődben? Rendkívüli tájékoztatót tartott a főváros
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást