Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Az idei évben is növekedési pályán tartható a magyar gazdaság - közölte a külgazdasági és külügyminiszter - a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2023. július 13. 20:50
A nyár végére megközelítheti a 40 milliárdot a fővárosi önkormányzat hiánya. Csökkentette teljesítményét a paksi atomerőmű a Duna hőmérsékletének emelkedése miatt

Az idei évben is növekedési pályán tartható a magyar gazdaság - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Sopronbánfalván, a kormány kihelyezett ülésének helyszínén. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az eddigi legmagasabb első öthavi exportteljesítményét nyújtotta a magyar gazdaság, az összeg meghaladta a 63,5 milliárd eurót, ami 11 százalékos növekedés a tavalyi rekordévhez képest. Hozzátette: az import csak 2 százalékkal növekedett, így a tavalyi energiaár-emelkedés okozta visszaesés után az idei év első öt hónapja után a magyar gazdaság külkereskedelmi mérlege ismételten pozitívba fordul.

Májusban 6,9 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest – ismertette a KSH. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,6 százalékkal mérséklődött. A feldolgozóipari alágak többségében éves összevetésben csökkenés, a legnagyobb súlyú jármű- és a villamos berendezés gyártásában viszont növekedés látható.

Jelenleg egy 16,3 százalékos kamatozású folyószámlahitelből működik a főváros, amelynek számláján 1 milliárd 100 millió forint hiány van, amely a nyár végére megközelítheti a 40 milliárdot – közölte a főpolgármester helyettes. Kiss Ambrus a főváros aktuális pénzügyi helyzetéről tartott rendkívüli tájékoztatón elmondta: a legközelebbi érdemi bevétel az iparűzési adó lesz szeptemberben. Ezen felül várja, hogy a kormány kifizesse a Lánchíd felújításának ráeső részét, illetve a fővárosi vízművek rezsitámogatását, továbbá engedélyezze a fejlesztési hitel felvételét. A főpolgármester helyettes megerősítette: a közösségi közlekedést mindenképpen fenntartja a fővárosi önkormányzat.

Jelentős családvédelmi intézkedéseket vezet be az önkormányzat Józsefvárosban. Szeptembertől évente 60 ezer forint bölcsődei támogatást kapnak a kisgyerekes családok. Háromszorosára nő az iskolakezdési támogatás, amely minden első osztályos gyerek szüleinek automatikusan jár. BKK-bérletet kapnak a rászoruló diákok.

Július 15-től augusztus közepéig a hét minden napján megnyílik a Pesti alsó rakpart a pihenni és mozogni vágyók előtt. A fővárosi önkormányzat a pesti oldalon, a Lánchíd és az Erzsébet híd között alakított ki vízparti teraszt. A tájékoztatás szerint a gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Irányi utca között. Erre az útszakaszra szombattól egy hónapon át nem hajthatnak be a gépjárművel közlekedők.

Alkotmánybírósághoz fordul az akkumulátorgyárakról szóló népszavazással kapcsolatban az LMP, miután a Kúria elutasította népszavazási kérdésük jogorvoslatát. A párt szerint a Kúria népszavazási kérdésük elutasításakor politikai döntést hozott, elvéve a döntés alapvető jogát a magyar emberektől.

Csökkentette teljesítményét a paksi atomerőmű a Duna hőmérsékletének emelkedése miatt. A létesítmény honlapján azt írta: a Duna vízhőmérséklete az erőmű mérési szakaszánál elérte a 29,7 Celsius-fokot, ezért a 2., 3. és 4. blokkokon összesen 240 megawatt leterhelést hajtottak végre.

Időben érkezett a nyári növények számára a szerda éjjeli heves zivatarrendszer - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az agrometeorológiai elemzésben a szervezet azt írta: az esőzés sokfelé jelentősen növelte a talaj nedvességtartalmát. A fél-egy méter mély talajréteg egyelőre országszerte jó vízellátottságú, köszönhetően a téli félév bő csapadékának.

Magyarországon 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás az első fél évben az előző év azonos időszakához képest- közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség. A szervezet adatai szerint az érintett időszakban 12,2 százalékkal kevesebb benzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott.

Növelte a világ idei olajkeresletére tett becslését az OPEC. Az idei világgazdasági növekedési előrejelzésén nem változtatott a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az euróövezetét ugyanakkor kissé rontotta, az oroszországit pedig javította. Az OPEC havi piaci jelentése szerint a világ olajkereslete 2023-ban várhatóan napi 2,4 millió hordóval nő.

Szerves anyagokat fedezett fel a Mars Jezero kráterében az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója - derült ki a Nature című folyóiratban frissen közzétett tanulmányból. A kutatók számos különböző magyarázatot vetettek fel a vörös bolygó szerves anyagainak eredetére: mint a víz-kőzet kölcsönhatások, a bolygóközi por vagy meteorok, de azt sem zárták ki, hogy esetleg élőlényből származnak.

Három drámasorozat: az Utódlás, a The Last of Us és a Fehér Lótusz című kapták a legtöbb jelölést az Emmy-díjra - ismertette a BBC. A legtöbb, 27 Emmy-jelölést az Utódlás című sorozat kapta. Utána 24 jelöléssel a The Last of Us szerepel. A Ted Lasso című vigjáték sorozatot 22 díjra jelölték. A színészi alakításokat díjazó Emmyk jelöltjei között szerepel Jeff Bridges, Pedro Pascal, Brian Cox, Bella Ramsey és Jenna Ortega is.