Nyitókép: PIxabay

Elkaszálták a földadót

Infostart / MTI
2023. július 4. 13:00
Az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését.

Idén szeptembertől a településeknek tilos adót kivetni a termőföldre - döntött az Országgyűlés 169 igen, 14 nem és kilenc tartózkodó szavazattal fideszes képviselők indítványára. A helyi adókról szóló törvény módosítása kimondja, hogy szeptember 1-jétől megszűnik a települések adóbevezetési joga a termőföldre, a termőföld-tulajdonra vagy a termőföldön fennálló vagyoni értékű jogra.

Az önkormányzatoknak szeptember 2-ig kell megtenniük a szükséges intézkedéseket, hogy a hatályos települési adóról szóló rendeletük megfeleljen a törvénynek.

Az indoklásban emlékeztettek: a helyi adókról szóló törvény 2015-ben hatályba lépett módosítása tette lehetővé a helyi önkormányzatoknak, hogy bármely adótárgyra vonatkozóan települési adót vessenek ki.

Ezzel a lehetőséggel fideszes és ellenzéki településvezetők is éltek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége tavaly decemberben petíciót is indított a földadó bevezetése ellen, amelyet több mint 120 ezren írtak alá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Földadó megtiltása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást