Nyitókép: skynesher/Getty Images

A Pedagógusok Szakszervezete vette észre, hogy jönnek az óvodai nevelők

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. június 23. 19:30
Új óvodai nevelőképzést vezetne be a kormány a szakképzési intézményekben. A Pedagógusok Szakszervezete szerint konkrét információ nincs a képzésről; például az sem tudható, milyen hatásköre lesz az új óvodai nevelőknek.

Öt- és kétéves „óvodai nevelő” képzést tervez indítani a kormány a technikumokban és a szakképző iskolákban – derült ki egy, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által közzétett tervezetből, amivel a szakképzési kormányrendeleteket módosítanák.

A tervezet meglehetősen szűkszavú: a kormányrendelet módosító javaslatának 1. számú mellékletében szrepel egyetlen egy sor, miszerint "óvodai nevelő" képzést indítanának nappali, úgynevezett technikusi képzésben ötéves időtartamban, illetve az érettségivel rendelkező fiatalok számára kétéves képzésben. Több információ nincs benne, semmiről nem lehet tudni – fogalmazott Gosztonyi Gábor.

A PSZ alelnöke szerint legutóbb a 60-as, 70-es években, a hirtelen megnövekedett gyermekszám miatt képeztek négyéves szakközépiskolai rendszerben óvónőket, de akkoriban az volt a cél, hogy a munkába állás után minél hamarabb, könnyített pályán az óvodapedagógus-képzést elvégezzék felsőfokon. Szerinte, miután a magyar óvodapedagógus-képzés világhírű volt, aminek a csodájára jártak, ez a fajta visszalépés mérhetetlenül káros.

"Óvodai nevelői munkakör jelenleg nem létezik a köznevelés rendszerében, ezért egyelőre nem tudni, hogy a pedagógiai asszisztens helyét töltenék-e be, vagy esetleg önállóan is foglalkozhatnának a gyerekekkel az óvodapedagógusok helyett.

A KIM pedig nem is nagyon nyilatkozik erről" – jegyezte meg az érdek-képviseleti vezető, azt is sérelmezve, hogy a javaslat nem tartalmazza, hogy egy óvodai nevelő hogyan és milyen könnyítésekkel végezhet el mondjuk egy felsőfokú óvodapedagógiai képzést.

Gosztonyi Gábor – utalva a növekvő óvodapedagógus-hiányra – azt is kérdésesnek tartja, hogy kik fogják bevezetni a szakma rejtelmeibe a leendő óvodai nevelőket, akik legkorábban öt év múlva léphetnek a pályára. "Óriási veszélyeket rejt magában, ha a kormány nem gondoskodik az óvodapedagógus-utánpótlásról, és csak ki akarja váltani a nevelői képzéssel; annál is inkább, mert az előbbi sem tart tovább öt évnél" – mondta.

„Ha a kormány nemcsak szavakban, hanem tettekben is tisztességesen megbecsülné az oktatásban dolgozókat… ha nemcsak fizetést, hanem úgymond 21. századi tárgyi feltételeket is tudna biztosítani, akkor nem lenne erre a lépésre szükség” – tette hozzá.

A tervezetet június 24-ig társadalmi egyeztetésre bocsátották. A PSZ alelnökének szavai alapján nemhogy előzetes megbeszélés nem volt, arról sem kaptak értesítést, hogy a javaslat megjelent a kormány honlapján. De el fogják küldeni észrevételeiket, mert a tervezet nemcsak az óvodapedagógusokról, hanem jó néhány egyéb olyan változásról is szól, amit véleményezni kívánnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A PSZ-t aggasztaja a kormány tervezett új óvodai nevelő képzése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást