Nyitókép: MTI/Marjai János

Kivizsgálásokon járt halála előtt Vágó István, felesége elmondta, hogy miben halt meg

Infostart
2023. május 16. 10:40
Orvosi vizsgálatokon volt a halála előtti két héten az egykori műsorvezető, DK-s politikus. Köhögött, ezért kivizsgáltatta magát.

A halála előtt, még este tíz órakor is itthonról internetezett, Facebookon levelezett az ismerőseivel, barátaival. Majd csak annyit mondott, hogy fáj valamije, és hirtelen összeesett… – így emlékszik vissza Vágó István halálára felesége.

Az özvegy a Kiskegyednek beszélt az utolsó pillanatokról és arról, hogy előtte orvosnál is jártak.

Vágó Judit úgy fogalmazott: „Semmilyen betegségéről nem tudtunk, de már több mint hat hete köhögött, ezért sokat könyörögtem neki, hogy menjünk el kardiológushoz, menjünk el tüdőszűrésre. Ezek a vizsgálatok a halála előtt megtörténtek: kardiológusnál másfél héttel, tüdőszűrésen négy nappal előtte voltunk és minden eredmény negatív volt.

Szív-CT-n is voltunk, egy barátnő orvosunk azt mondta, hogy szép szíve van Istvánnak

és a korához képest minimális a meszesedés, az szóra sem érdemes. Férjem persze ezt a vizsgálatok után mondogatta is nekem: »Nyuszikám, olyan szép szívem van…« Még most is hallom a hangját, ahogy ezt mondja.”

Mostanra kiderült, hogy egy hasi aortája robbant szét, a kiérkező mentősök sem tudtak rajta segíteni.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk Vágó István szűk családi körben temetik el, de lesz nyilvános búcsúztató is. Ezen a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc és Verebes István színész-rendező szólal fel.

Szinten írtunk arról, hogy mivel Vágó István a Demokratikus Koalíció önkormányzati politikusa volt, a nyáron választást is tartanak majd.