Meghosszabbítja a lakossági, valamint a kis-és közepes vállalati kamatstopot a kormány - a nap hírei

InfoRádió
2023. május 11. 22:00
Agrárösszeírást kezd a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Várhatóan a jövő héten az egyik vágányon újra indulhat a vonatforgalom Újfehértó és Hajdúhadház között.

Meghosszabbítja a lakossági, valamint a kis- és közepes vállalati kamatstopot a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta: az intézkedés addig marad fenn, amíg a jegybanki alapkamat nem csökken 10 százalék alá, ehhez pedig az infláció egyszámjegyűre csökkenése szükséges. Közölte azt is: az élelmiszerár-stop is addig marad érvényben, amíg az infláció nem kerül csökkenő pályára. A tájékoztatón kiderült: a kormány május 30-án nyújtja be a 2,9 százalékos hiányt és 6 százalék körüli inflációt tartalmazó jövő évi költségvetési tervezetet, amelynek zárószavazása július elején lehet. Gulyás Gergely hozzátette: jövőre is megmaradnak az extraprofitadók, de csökkentett mértékben, és nem minden szektorra vonatkozóan. A tárcavezető elmondta: az igazságügyi törvény módosításával néhány héten belül megfelelnek az uniós kohéziós pénzek folyósításához támasztott feltételeknek, így egy hónap múlva számlákat küldenek Brüsszelnek, amelyet reményeik szerint ki is fizetnek. Elhangzott az is: a tervek szerint a parlament még a tavaszi ülésszak alatt elfogadja a pedagógusok jogállásáról szóló státusztörvényt, amely már sok pontban változott, de továbbra is viták vannak a bérekről.

Üzemet épít Vecsésen a kanadai Magna autóalkatrész-beszállító. A nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. A beruházást az állam 3,8 milliárd forinttal támogatta.

Újra elérhetőek az MFB agrár hitelprogramjai – közölte a bank. A napokban újrainduló programban 20 milliárd forintnyi, kedvezményes kamatozású hitellel segítik az agrár- és élelmiszeripari vállalkozásokat. A vállalkozások az év végéig vagy a forráskeret kimerüléséig igényelhetnek forgóeszközhitelt.

Agrárösszeírást kezd a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn (máj15). A kérdőíveket május 15. és 31. között online, majd június 1. és július 15. között összeírók segítségével lehet kitölteni. A kijelölt 74 ezer egyéni gazdaság és 11 ezer gazdasági szervezet számára kötelező a kérdőív kitöltése.

A víziközmű-ágazatok fejlesztéséhez szükséges forrás megadását követeli a kormánytól az LMP. Az ágazatnak a párt szerint az önkormányzatok kezében kell maradnia. Bírálták, hogy a kormány lényegesen több pénzt biztosít az akkumulátorgyárak vízellátására, mint az ivóvízhálózat fenntartására. Ezért kezdeményezik, hogy a jelenlegi 5 milliárd forintos karbantartási keretet legalább 200 milliárd forinttal emeljék meg.

Az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtése kezdődik pénteken a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Pénteken és szombaton az ország 115 településén 200 Tesco és ALDI áruházban összesen 3 ezer önkéntes gyűjti a felajánlásokat.

Az angol nyelvű írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi. Az Oktatási Hivatal adatai alapján középszinten több mint 45 ezren, míg emelt szinten csaknem 19 ezren adtak számot tudásukról. Holnap német nyelvből érettségiznek a diákok. Holnap német nyelvből érettségiznek a diákok.

Letették Közép-Kelet-Európa legnagyobb virtuális filmstúdiójának az alapkövét Fóton. A beruházás 11 millió euróból – átszámítva mintegy 3,9 milliárd forintból valósul meg 2024 első negyedévére. Fóton épül a Nemzeti Filmintézet stúdiója is.

Nagy-Britannia nagy hatótávolságú rakétákkal látja el az ukrán fegyveres erőket - közölte a brit védelmi miniszter. Ben Wallace a londoni alsóházban úgy vélte: a rakétákkal Ukrajna képessé válik arra, hogy visszaszorítsa a szuverén ukrán területen tevékenykedő orosz erőket.

Az ukrán elnök szerint Ukrajnának több időre van szüksége ahhoz, hogy ellentámadást indítson Oroszország ellen, mivel a hadseregnek még szüksége van a beígért nyugati segítségre. Volodimir Zelenszkij a BBC News-nak nyilatkozott.

Ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a rijekai finomító, miután befejeződött a felújítás miatti nagyleállása – jelentette be a horvát gazdasági miniszter és az INA igazgatótanácsának elnöke. Hangsúlyozták: a finomító működése megszünteti a függőséget a szankciók hatálya alá eső termékektől, és csökkenti a szükséges gázolajimportot.

Vasárnap 22 órától 50 órán át tartó sztrájkot kezd Németországban a vasúti dolgozók szakszervezete. A nagyjából 230 ezer dolgozót összefogó érdekképviselet a Deutsche Bahn országos vasúttársasággal és több tucat regionális vasúti szolgáltatóval folytatott bértárgyalások eredménytelensége miatt március vége óta harmadszor szervez sztrájkot.

Várhatóan a jövő héten az egyik vágányon újraindulhat a vonatforgalom Újfehértó és Hajdúhadház között. Ezután kezdődhet el a hétvégi tehervonat-balesetben súlyos károkat szenvedett másik vágány helyreállítása is. A helyreállítás teljes költsége meghaladja az 1 milliárd forintot.

Csaknem hatszoros volt a túljelentkezés az ingyenes európai vonatbérletprogramban a magyar fiataloknak járó jegyekre - közölte Ujhelyi István szociáldemokrata európai parlamenti képviselő. A DiscoverEU program idei első pályázati fordulójában valamivel több mint 35 ezer jegyet osztottak szét a 18 éves európai fiatalok között.

Száz nappal a budapesti atlétikai világbajnokság rajtja előtt bemutatták Youhuu-t, az esemény kabalafiguráját, ami az ősi magyar rackajuhot mintázza. Az eseményen a Nemzeti Atlétikai Központ megkapta a licencet, amelnyek révén hivatalosan is házigazdája lehet az augusztus 19. és 27. közötti világbajnokságnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfo - 2023. május 11.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást