Nyitókép: Pixabay

Mégsem kerül egyházi tulajdonba a kübekházi iskola

Infostart
2023. március 21. 14:42
A polgármester szerint az egyházmegye valószínűleg nem számított különösebb ellenállásba.

Egy múlt év végén elfogadott törvénymódosító javaslat értelmében az egyházak olyan épületekre is igényt tarthatnak, amelyek korábban az övéké voltak, de még nem kértek vissza, vagy használják őket, de nem voltak soha egyházi tulajdonban. Az egyházaknak február 28-ig volt lehetőségük arra, hogy bejelentsék az igényeiket.

A Szeged–Csanádi egyházmegye több településen is bejelentette igényét az általa használt helyi önkormányzati ingatlanok tulajdonjogára. Kübekházán úgy volt, hogy a Reménysugár Katolikus Általános Iskolát és a hozzá tartozó óvodát vinné az egyház – írja a Szegeder.

Mint olvasható, az iskola amúgy is elég hányatott sorsú, 2008-ban pénzügyi okok miatt be kellett zárni, és csak két évvel később sikerült újból megnyitni. Ekkor az önkormányzat az egyházzal, illetve a helyi civil közösséggel együttműködve 31 millió forintból újította fel az épületet. Azóta a három fél tökéletesen együtt is tudott működni, és még az egyházzal külön is remek kapcsolatot ápoltak.

Az intézmény átvételére a Szeged-Csanádi egyházmegye február végén adta be a keresetét, amit a polgármester a testület elé vitt, hogy tárgyaljanak róla. Kollégáival végül arra a döntésre jutottak, hogy sem lelkiismeretük, sem az átadással járó jogi, illetve adminisztrációs munka nem teszi lehetővé, hogy lemondjanak az intézmények tulajdonjogáról.

„A bíborostól a harangozóig mindenki azon fog dolgozni, hogy ez a rendszer fennmaradjon”

– nyilatkozta a lapnak Molnár Róbert.

A polgármester szerint az egyházmegye valószínűleg nem számított különösebb ellenállásba. A püspök válaszlevelében úgy fogalmazott: amennyiben az önkormányzat nem akar eleget tenni az egyház igényének, úgy az egyház lemond a tulajdonjogról, és jelenleg nem tesz lépéseket az igénybejelentés érvényesítésére.

Azt, hogy miért hozott ilyen döntést Kiss-Rigó László, válaszában nem részletezte, ahogyan azt sem, hogy egyáltalán miért lett volna szükségük az iskolára és az óvodára, hisz Molnár szerint valódi változás nem történt volna az intézmények életében, a tanítás ugyanazzal a csapattal, ugyanolyan körülmények között folyt volna tovább.