Nyitókép: reakcio.hu

Több tízmillióba került az Óbudánál elsüllyedt luxushajó oltása és kiemelése

Infostart
2023. március 14. 06:37
 A dunai hajóközlekedés, valamint a Wiking Yacht Club működése zavartalan.

Ahogy arról az Infostart az elsők között beszámolt, február 14-én, a délelőtti órákban kigyulladt a Wiking Yacht Club tulajdonában lévő, újonnan 2-3 milliárd forintot érő (de csak 2 millió euróért árult) luxusjacht Óbudánál, a Hajógyári-sziget déli részén található kikötőben. A lángokat csak órákkal később sikerült megfékezni, a hajót pedig részlegesen el kellett süllyeszteni.

Érdeklődésünkre most a Wiking Yacht Club arról tájékoztatott, hogy a hajó kiemelését – az előzetes terveknek megfelelően – saját dolgozóik végezeték el múlt szerdán. A kiemelésről már a tűzesetkor döntöttek a szakhatósággal közösen, a további vizsgálatok miatt.

A tűzvizsgálat már megkezdődött, ennek eredménye azonban még várat magára. Hasonlóan nyilatkoztak korábban az Infostart érdeklődésére a katasztrófavédelemnél is.

Tudomásuk szerint a tűzeset során nem került káros anyag a Dunába, így ezzel kapcsolatban további vizsgálatok nem folynak – írták.

Azt is közölték, hogy kárbecslés még nem történt, a hajó jövőbeni sorsáról pedig a vizsgálati eredmények ismeretében döntenek a későbbiekben. Megjegyezték azt is, hogy

a hajó kiemelésének költsége több tízmillió forintot jelent.

A dunai hajóközlekedés, valamint a Wiking Yacht Club működése zavartalan.