Nyitókép: PIKSEL/Getty Images

A rezidensszövetség nemet mond a kötelező háziorvosi ügyeletre

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. március 8. 18:49
A kórházi rezidensek a háziorvosi ügyeletben csak önkéntes alapon vehetnek részt – mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Vámosi Péter szerint a nyomásgyakorlás látszatát is kerülni kell.

Hajdú-Bihar után március 1-jétől két újabb vármegyében, Győr-Moson-Sopronban és Szabolcs-Szatmár-Beregben is bevezették az új háziorvosi ügyeleti rendszert, amit az Országos Mentőszolgálat havonta egy-két új belépővel, fokozatosan terjeszti ki az ország egészére.

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke az InfoRádióban közölte: több megkeresés is érkezett hozzájuk, miután kiderült, hogy a győri háziorvosi ügyeletben rezidensek is szerepet kaphatnak a vármegyei kórházból, ezért szükségesnek tartották, hogy – a kollégák megnyugtatása érdekében – megszólaljanak, hangsúlyozva, hogy a jogszabályokkal összhangban

a kórházi rezidensorvosok esetében is csak önkéntes lehet a háziorvosi ügyeletekben való részvétel.

(A MedicalOnline úgy tudja, a Magyar Orvosi Kamara nyomásgyakorló akciója miatt Győr körzetében egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését, így a győri kórházban dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek látják majd el az „egyelőre csak márciusra tervezendő” ügyeletet. A Petz Aladár Megyei Oktatókórházban rendkívüli értekezletet is összehívtak emiatt. A tervek szerint az ügyeletet a manuális és nem manuális szakmákban dolgozó rezidensek felváltva látnák el, páros, illetve páratlan napokon.)

Vámosi Péter hozzátette: a rezidensek általában kiszolgáltatottabbnak érzik magukat a kórházi hierarchián belül, és többen tartottak is attól, hogy valamilyen nyomást gyakorolnak majd rájuk, de erre a jogszabályok nem adnak lehetőséget. A rezidensszövetség elnöke jelezte, a múlt hét elején alkalma volt egyeztetni az Országos Kórház Főigazgatóság két főigazgató-helyettesével, és ők azt mondták, hogy a győri kórházban kialakult helyzetet egy sajátos helyi ügynek tekintik, és

nem cél, hogy a jövőben a háziorvosi ügyeletet kórházi orvosok lássák el.

Ennek alapján a szövetség bizakodó, hogy más vármegyékben nem kerül majd sor hasonlóra – tette hozzá Vámosi Péter. Ezt erősíti, hogy például Szabolcs-Szatmár-Beregből nem érkezetek negatív visszajelzések, tehát zökkenőmentesen történt meg az átállás.

Ismeretes, a kormányzatnak a Magyar Orvosi Kamarával volt komoly vitája, aminek aztán egy gyors törvényalkotást lett a következménye: eltörölték az orvosok kötelező kamarai tagságát. Azzal kapcsolatban, hogy a rezidensszövetség nem tart-e egy rájuk vonatkozó törvényváltoztatástól a kritikák miatt, Vámosi Péter leszögezte: fontos, hogy az orvosi érdekvédelmi szervezetek a konkrét megoldandó ügyekben hozzájuk forduló tagjaiknak segítséget nyújtsanak, úgyhogy a Magyar Rezidens Szövetség is ezt teszi ebben a konkrét ügyben, és ezt fogja tenni a továbbiakban is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A rezidensszövetség nagyon reméli, hogy ebből nem lesz rendszer
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást