Nyitókép: Facebook: Pécsi Harmadik Színház

Nyílt levélben kér segítséget a Pécsi Harmadik Színház

Infostart
2023. január 12. 15:52
A kiemelt színházak közé tartozó teátrum a jelen állás szerint január 14-én tudja megtartani utolsó, saját előadását.

Az utóbbi hónapokban, rajtunk kívülálló okok miatt, rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe sodródtunk – írja a Pécsi Harmadik Színház nyílt levelében.

Nem sokkal a nagy sikerű Csirkefej-bemutató után, december 23-án a színházban kénytelenek voltak kikapcsolni a fűtést. Magánszínházként nem jogosultak kedvezményre, így az energiaválság miatt sokszorozódott rezsiköltségeik soha nem tapasztalt magasságokba szöktek. Az évadra kapott, működési célú állami támogatásuk csak töredéke ez irányú költségeiknek.

"Idén januárra minden anyagi tartalékunk elfogyott"

– írták.

"Folyamatosan keressük a módját, miként tudnánk megteremteni színházunk további működésének feltételeit. Színházi utóvédharcunk zárótüzében kétségbeesetten várjuk – határon innen és túlról is – színházak és színházi társaságok, alkotók és befogadók, barátok és vetélytársak, művészetpártoló mecénások és tehetős gavallérok, cégek és önkormányzatok, továbbá bankok csapatainak segítségét" – vázolták a helyzetet.

"Küzdelmünk csak úgy vezet sikerre, ha mentőövet kapunk. Önöktől" – tették hozzá.

A színház az elmúlt bő három évtizedben a kortárs magyar drámák műhelyeként vívott ki magának országos ismertséget, előadásaikat rangos díjakkal jutalmazták. Befogadószínházi tevékenységük részeként 18 határon túli társulat 48 produkciójának 243 előadásával a nemzeti identitás erősítésében játszottak fontos szerepet.