Nyitókép: Pixabay

Tűzifarendelet: a WWF apró betűs részeket talált

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. augusztus 17. 15:30
Az agrárminiszter ugyan utasításba adta, hogy tilos az őshonos fák tarvágása, ám ez a jelentős nagyságú magán erdőterületekre nem vonatkozik a WWF szervezet erdő programjának vezetője szerint.

A miniszteri utasítással kapcsolatban az az álláspontunk, hogy ez egy jó irányba tett lépés. Az agrárminiszter a saját hatáskörében ezt meg tudta tenni, ugyanis például az állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok is a minisztérium hatása alá tartoznak, és az ő köreikben lehetősége van a miniszternek a kormányrendelet előírásainak, vagy a lazítások használatának megtiltására – mondta az InfoRádiónak a Gálhidy László, a WWF Magyarország erdő programjának vezetője.

Ennek keretében a magas természetességű, védelmi, illetve közjóléti rendeltetésű erdők egy részében – ahogy azt az erdőtörvény is előírja –, nem lehet tarvágni. Ilyen formán visszatérhet az erdőtörvény hatálya. "Még egyszer hangsúlyoznám: ez az egész miniszteri utasítás csak az erdők egy kisebb részére, az állami erdőkre vonatkozik, és azon belül sem az összesre. A magán erdőterületeken, amelyek közül szintén vannak védettek, és magas természeti értékűek, továbbra is nyitva áll a kormányrendelet által lehetővé tett többlet fakitermelési lehetőség" – mondta Gálhidy László.

Az állami tulajdonú erdők aránya közel hatvan százalék, a magántulajdonú erdők aránya pedig negyven százalék Magyarországon. Így ezek a könnyített szabályok ezért még mindig egy jelentős erdőterületre vonatkoznak. A WWF szervezet erdő programjának vezetője úgy látja, ezért "mindenképp" szükséges a korábbi szigorítás.

"A miniszteri utasítás egy nagyon alacsony szintű, nem is kimondottan jogszabály, tehát egy belső utasítás.

Mi akkor látnánk ennek a helyzetnek megoldását, ha a kormányrendeletben szereplő összes lazítás hatályát veszítené, és azok a garanciák, amik eddig védett területen életben voltak, azok visszaállnánk"

– mondta Gálhidy László.

Hozzátette: a klímaváltozásra, és az erdők mostani állapotára tekintettel nagy kérdés, hogy nincs-e szükség az erdőtörvényt tovább alakítva az erdőgazdálkodás viszonylag drasztikus beavatkozásainak visszaszorítására. Tehát távolról sem lesz rendben minden, ha ennek a kormányrendeletnek megszűnik a hatálya, de egy nagyon fontos lépésnek tekintenénk, ha ez visszavonnák – mondta.

Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a parlamenti pártok közül az LMP ugyanezt szeretné elérni,


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A WWF továbbra is tiltakozik a tűzifarendelet ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást