Nyitókép: magyarepitok.hu

Ezért halad lassan a balatoni bringakör felújítása

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2022. június 26. 08:20
Révész Máriusz a települési véleményváltozásokat, illetve a természetvédelemmel való egyeztetés összetettségét okolja, hogy évente még mindig csak 20-30 kilométernyi szakaszt tudnak befejezni és átadni. A Tisza-tó példája mutatja, hogy ha kész lesz az egész kör, mi történik majd a forgalommal.

Zötyögve, lassan halad a balatoni bringakör rekonstrukciója - fogalmazott cikkében korábban az Index. Az ügyhöz az InfoRádióban hozzászólt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár is, igyekezve megmagyarázni, hogy mi miért történik olyan akadozottan.

"Egy 200 kilométernél hosszabb kerékpárútról van szó, és aki évről évre körültekeri a Balatont, észreveheti, hogy évente 20-30 kilométeren javul az út állapota. Sok helyen teljesen új nyomvonalak vannak, új kerékpárutat kellett építeni, illetve kis forgalmú utakat is fel kellett újítani ahhoz, hogy a kerékpárút színvonala javuljon. A déli oldal többé-kevésbé készen van, az északi oldalon Balatonrendesnél van egy szakasz, ahol megszakadt a kerékpárút, ezt az év végére sikerül lezárni" - ecsetelte az államtitkár.

A felújítási tempót - ahogy a Budapest-Balaton bringaút esetében is - az egyeztetések összetettsége befolyásolta, hisz Natura 2000-es területeket, védett erdőt is érint a bringakör. Nem beszélve az önkormányzati érintettségről.

"Vannak olyan részei a kerékpárútnak, amelyek szintén lassítják a folyamatot, Zánkán és Balatonszepezden az önkormányzati választásokat követően mindig újabb és újabb nyomvonalakat ajánlottak a települések. Mostanra úgy látom, mindenütt nyugvópontra került a dolog.

Az északi oldal befejezése így már csak pénzügyi kérdés"

- összegzett Révész Máriusz.

A Balaton partjától távolabb eső települések is részesülni akartak a turizmus előnyeiből, így végül a fejlesztésnek része lett ezek bekapcsolása is a körbe "szárnyvonalakon" keresztül, amik minden kerékpárosnak új kihívásokat jelenthetnek.

A fejlesztés egészére eddig 5-6 milliárd forintot költött a kormányzat.

Hogy mit okoz majd a fejlesztés, az nagyságrendjében látszódhat a Tisza-tó bringás rendezéséből: egyik szezonról a másikra megháromszorozódott a kerékpáros látogatók száma. Mivel a Balatonnál folyamatos a fejlesztés, az emelkedés is folyamatos.

Magyarországon 2010 óta 2000 kilométernyi új kerékpárút épült.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zötyög a balatoni bringakör - Révész Máriusz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást