Nyitókép: NIF/BFK/Lépték-Terv

Ilyen lehet az új zöldfolyosó Újbudán – látványtervek

Infostart
2022. január 26. 07:59
Online lakossági fórumon mutatták be a Déli Körvasút mentén létesülő Újbudai zöldfolyosó közösségi tervezéssel készült tájépítészeti tanulmányterveit.

Tavaly öt alkalommal dolgoztak együtt a tervezők és a helyben lakó érdeklődők, hogy közösen kitalálják, milyen legyen a főváros XI. kerületében kialakuló hosszú, a Déli Körvasút mentén két oldalt a Budaörsi úttól a Dunáig húzódó zöld tengely, ezt követően dolgoztak a tervezők a BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányításával, a Újbuda, a Fővárosi Önkormányzat és a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) bevonásával – számolt be az eseményekről és mutatta be Facebookon a látványterveket Vitézy Dávid, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Mint ismert, bővítik a Kelenföldtől Ferencvárosig tartó, a Dunát is keresztező vasúti szakasz, a Déli Körvasút kapacitásait, hogy a jelenleg itt félóránként járó elővárosi vonatok tízpercenként vagy még sűrűbben közlekedhessenek. A meglévő kettő mellé ezért épül harmadik, egyes szakaszokon negyedik vágány, illetve három teljesen új vasútállomás, köztük egy Budán, a Kopaszi-gátnál Nádorkert néven.

Ahogy a Déli Körvasút fejlesztése, az ehhez kapcsolódó környezetrendezés is a NIF Zrt. és a BFK együttműködésében valósul meg, a most is zöld Hamzsabégi úti szakasz, valamint jelenleg elhanyagolt vasúti területek együttes fejlesztésével. A tervezés érinti a vasúti töltés másik oldalát, a Sárbogárdi és Dombóvári utak környékét is, a két oldal között hiányzó összeköttetést pedig a vasúti beruházás részeként épülő gyalogos-kerékpáros átjárók teremtik meg. Mint Vitézy Dávid írta, kiemelt feladat a keresztező főutaknál humánus, élhető, zöld és városias teresedések kialakítása, akár a Bartók Béla úti csomópontot, akár a Csonka János teret, akár a Rákóczi híd budai hídfője alatti területet tekintve – emlékeztet Vitézy Dávid.

Forrás: ujbuda.hu

A Déli Körvasút fejlesztése a megkötött kivitelezői szerződés szerint 2027 végéig tart, a park tehát még sokára készül el, egyelőre csak a tervei jönnek létre. A BFK történetében először szervezett közösségi tervezést ezzel a projekttel.

A lakók, érdeklődők és Újbuda önkormányzatának képviselői tavaly júliustól szeptemberig öt alkalommal találkoztak a Völgyzugoly Műhely moderátori segítségével a tervezőkkel, azaz a Lépték-Terv Tájépítész Iroda vezette konzorcium képviselőivel. (Konzorciumi tagok még az Utiber, a Közlekedés Kft. és a Viköti.) A résztvevők közösen vitatták meg a tervek egyes részleteit, az így kialakult eredményt pedig a tervezők figyelembe veszik a tervek készítésénél.

Vitézy Dávid beszámolója szerint a keddi online fórumon a közösségi tervezés segítségével megalkotott tájépítészeti vázlatterveket ismertették. A Lépték-Terv képviselője körülbelül 40 perces, részletes prezentációban mutatta be a terület egyes szakaszait, utána pedig a kérdésekre is válaszoltak a szakemberek.

A tervezés során a tájépítészek az alábbi szempontokat érvényesítették, hogy önfenntartó, természetes területek jöjjenek létre:

  • Minél nagyobb zöldfelületek.
  • Természetes burkolatok.
  • Vízáteresztő felületek az egészséges vízgazdálkodás érdekében.
  • Ahol lehetséges, a jelenleginél kevesebb burkolt felület.
  • Visszafogott, a maihoz képest nem bővített közparki funkciók.

A korábbi elképzelésekkel szemben azt kérték a helyiek, hogy a plusz funkciók bizonyos területeken, koncentráltan jelenjenek meg, ugyanakkor legyenek csak egyszerűen zöld, füves, fás területek is. Szerepelt a kérésekben néhány pingpongasztal elhelyezése, ez megosztja a lakókat.

Hasonló a helyzet a vasút alatt átvezető átjárók kapcsán is, írta Vitézy: akik délre laknak a vasúttól, örülnek az új átjárási lehetőségnek, akik északra, azok közül néhányan kevésbé örülnek, hogy mások átjárnak az eddig csak általuk használt területekre.

Végül pedig a látványtervek, amelyekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a tanulmánytervi szakasz miatt ezek munkaköziek, vagyis még sokat változhatnak a későbbiekben. További információk Vitézy Dávid Facebook-posztjában és a beruházás oldalán, ide kattintva.