Nyitókép: Ujvári Sándor

Márki-Zay Péter lezártnak tekinti a hetedik frakciót övező vitát

Infostart
2022. január 5. 08:18
Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje megerősítette, elengedi az erre vonatkozó igényét.

„Őszintén remélem, hogy a pártok meggondolják magukat, de az biztos, hogy részemről ezen sem fog múlni az ellenzéki egység” – mondta a Telexnek Márki-Zay Péter. A lap azután kérdezte meg az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltjét, hogy lemondott-e a hetedik frakció tervéről, hogy kedd este az ATV-ben erre utaló nyilatkozatot tett, ám konkrétan nem mondta ki, hogy lezártnak tekinti az ügyet.

Márki-Zay ezután a Telex megkeresésére megerősítette, hogy a kialakult helyzet feloldása érdekében lemond tervéről, bár hozzátette, továbbra is kitart amellett, hogy a magyar romák és más társadalmi csoportok, így az ellenzéki pártokkal eddig azonosulni nem tudó konzervatívok képviseletéhez szükséges lenne ez a gesztus.

A lap felidézi, hogy Márki-Zay Péter az előválasztási győzelme után állt elő Márki-Zay az ötlettel, hogy szeretne egy hetedik frakciót a konzervatívoknak, sőt, azóta már az is felmerült, hogy pártot is alapítana. Valójában azonban a Pálinkás József és Gémesi György nevével fémjelzett, már bejegyzett pártokra épített volna, roma politikusokkal kiegészülve.

Az ugyanakkor már az ősz óta világos volt, hogy a pártok érdekeivel, azaz a minél nagyobb létszámú frakciók lehetőségével ez szembe menne, és az is kiderült, hogy elsősorban a Demokratikus Koalíció és Jobbik nem támogatja az előválasztás szabályrendszerének megváltoztatását.

Az ellenzéken belül emiatt, vagy főként ennek farvizén eluralkodtak a feszültségek az elmúlt hetekben, hiszen az adminisztratív és a politikai választási felkészülés részeként ez a kérdés lett a közös lista összeállításának egyik sarokpontja.