Nyitókép: scaligerGetty Images

Akcióhét: öt óra alatt 51 ezer oltást adtak be

Infostart / MTI
2021. november 22. 16:15
A többség a harmadik oltást adatta be eddig a hétfőn indult akcióhéten.

Sikeresen indult az oltási akcióhét, délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn.

György István elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás. Valamennyi oltóhelyen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek.

Ötféle oltóanyaggal oltanak, ezek mindegyike elérhető az oltóhelyeken - tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte,

a hétfőn délig beadott mintegy 7 ezer első oltás az elmúlt másfél-két hónap napi teljesítményének a sokszorosa.

György István mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát.

Közölte, arra kérték a kórházakat, hogy ha szükséges, a hosszú várakozási időt elkerülendő nyissanak új oltóhelyeket.

Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni.