Nyitókép: Pixabay

Megjelent a Közlönyben a 480 forintos benzinár - apró betűs részekkel

Infostart
2021. november 12. 09:59
Még lesz dolga a kormánynak a meghozott intézkedéssel, ugyanis ha három hónapon belül véget ér a veszélyhelyzet, tenni kell valamit.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki Kormányinfón, hogy 480 forintban maximalizálják a 95-ös benzin és a gázolaj árát. Ennél csak a prémium termékek kerülhetnek majd többe a kutakon november 15-étől, három hónapig (az összes tudnivaló itt).

A "Kormány 624/2021. (XI. 11.) Korm. rendelete az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról" címmel meg is jelent csütörtök este a Magyar Közlönyben a szabályozás, amelyben azonban van egy érdekes kitétel.

Ugyanis a rendelet a záró bekezdések szerint csak a veszélyhelyzet idejére szól,

a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztésekor hatályát veszti.

Vagyis a három hónapos árbefagyasztás első körben másfél, mert az Országgyűlés korábban úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet január 1-ig tart.