Nyitókép: Facebook/Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter leül beszélni Gyurcsány Ferenccel is

Infostart
2021. október 18. 20:34
Külön frakciót szeretne a parlamentben a kis pártok és a civilek képviselőinek.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti verseny győztese az ATV-ben arról beszélt, a kis pártoknak és a civileknek is meg kell adni a parlamenti képviseletet. Szeretné, ha lenne frakciójuk azoknak is, akik nincsenek benne a hat ellenzéki párt egyikében sem, ennek lehetne bázisa a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Saját frakcióban képzeli el a civileket – mondta.

Márki-Zay Péter leül beszélni annak a három pártnak a vezetésével is, amelyek nem támogatták a második fordulóban, vagyis Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével is tárgyal.

Úgy fogalmazott,

mindig értékelte, hogy Gyurcsány Ferenc a saját személyét képes háttérbe szorítani a győzelem érdekében.

Szerinte Dobrev Klára a várakozáson feletti jó eredményt ért el.

A hódmezővásárhelyi polgármester hétfőn találkozott Karácsony Gergellyel is, azt nem árulta el, pontosan miről beszéltek, de az első feladatnak azt nevezte, hogy, hogy az előválasztás okozta – remélhetőleg csak felületes – sérüléseket be kell gyógyítani. Azt szeretné, ha az ellenzéki pártok közösen ünnepelnének október 23-án. A helyszín az Astoria és a Blaha Lujza tér környékén lesz. Az eseményre Dobrev Klárát is várja.