Felemásan indult újra hétfőn az ellenzéki előválasztás

Infostart
2021. szeptember 20. 09:53
Az online előregisztráció az első pár órában nem működött.

A szombati terheléses támadás miatt leállított ellenzéki előválasztás hétfőn reggel 7 órakor indult újra. A közterületen felállított sátrakban ismét lehet voksolni, ám az internes előzetes regisztráció egyelőre nem működik: a nyilatkozat és adatkezelési tájékoztató kitöltése után az online időpontfoglalás már nem tölt be, nem elérhető a naptár.

Az előválasztás technikai lebonyolítását végző aHAng kampánykoordinátora, Hajdú Gergő a Telex érdeklődésére azt közölte: nagy az érdeklődés az online szavazás iránt, és folyamatosan bővítik a kapacitást. Ahogy ez halad előre, úgy válnak ismét elérhetővé szabad időpontok, ezen dolgoznak.

Az előválasztást a hétvégi leállás miatt két nappal meghosszabbították, így szeptember 28-ig lehet voksolni.

A szombati problémáról Hajdu Gergő a Népszavának azt mondta: a rendszer indítása előtt több terheléses tesztet is végeztek, de ilyen összetettebb, több lépcsőből álló visszaélésre nem számítottak.

"Az ügy kivizsgálása még tart, de az biztos, hogy nem az általunk használt szoftverrel volt probléma. A technikai hátteret megerősítettük, így már egy újabb, a szombatihoz hasonló támadást is ki tud majd védeni a rendszer" - mondta az aHang munkatársa, aki szerint akár igazságügyi szakértőt is bevonhatnak.

Adatszivárgás nem történt és a helyszínen érvényesen leadott szavazatok is megmaradnak.

A szombati terheléses támadásról annyit sikerült kideríteni, hogy Kínából indíthatták - írta a Telex.

Frissítés: a probléma megoldódott, 10 órától tesztjeink alapján már gond nélkül lehet időpontot választani az előregisztrációs felületen - tudósít a Telex.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Folytatódik az előválasztás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást