Nyitókép: Unsplash.com

A MOK-nak is van némi gondja a kormány táblázatával

Infostart
2021. április 27. 12:30
Nyílt levélben reagált a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége arra a táblázatra, amelyet a kormány a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról közzétett.

Mint azt az operatív törzsnek címzett levélben írták, a Magyar Orvosi Kamara elnöksége fontosnak tartja és üdvözli, hogy a kormány a jelenleg használt oltások hatékonyságát igazoló adatokat hozott nyilvánosságra, azonban ezek az adatok a jelenleg közölt formájukban nem alkalmasak az egyes vakcinák hatásosság-különbségeinek megállapítására.

Többek között kifogásolják, hogy

  • ismeretlen a feldolgozási metodika,
  • hiba, hogy egyben kezelik az első és a második oltás adatait,
  • nem foglalkoznak azzal, hogy az egyes vakcinákkal oltottak egészségi állapota különböző,
  • más az oltások időbeli eloszlása,
  • valamint nem számolnak az egyes vakcinákkal oltottak eltérő korátlagával.

Így pedig az adatok összehasonlításra, mélyebb következtetések levonására nem alkalmasak – teszik hozzá. Mindezek miatt a MOK elnöksége kéri, hogy a kormányzat tegye elérhetővé a kutatók számára az oltással kapcsolatos adatbázisok kutathatóság.

Mint arról beszámoltunk, a napokban Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina kifejlesztésében főszerepet játszó Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus is jelezte, hogy egyebek mellett fontos lenne közreadni, hogy kiket és mennyi ideje oltottak a szerekkel. Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja pedig úgy fogalmazott: „ez kicsit olyan, mint a választási esélyek latolgatása, hogy drukkolunk egyik vagy másik vakcinának, ugyanakkor még nem értünk a végére”.